Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Kiállítások elé

elsősorban a film, a fotográfia, s az újfajta képzőművészeti technikák érdekelték. Erősen hatottak rá ugyanakkor az orosz és a kárpátaljai festőművészek, a ruszin, az ukrán és a magyar piktúra, de Picasso és az európai festészet más megújítói is. Igazán azonban 1980 után, már Magyarországon bomlott ki alkotói tevékeny­sége. Azt hiszem, hogy Fedinecz Atanáz müveinek egy része könnyen, termé­szetes módon befogadást nyer majd Önök által, a sajópetri közösségben. Mert piktúrája igazolja, hogy az új közegében - s ez egyáltalán nem meglepő -, elemi erővel tört fel a művészben a szülőföld, az otthoni táj, a gyermekkori és ifjúkori élmények, a kárpátaljai emberek emléke. Képein rendre megjelenik az ottani lét, a hétköznapok és az ünnepek világa, a vidékre jellemzőnek gondolt objektumok, a kultikus és a profán terek. Nagyon fontos szerepben bukkant fel a létélménynek számító transzcendentális: a templomok megjelenítése és a többféle vallás híveinek egyaránt támaszt adó Megváltó ábrázolásai. Vagyis egy sor olyan vizuális élmény, amiben a ruszin és a görögkatolikus magyar, akár a római katolikus szlovák egyaránt közös kulturális gyökereire ismerhet: ki-ki arra, amit habitusához közel állónak és kulturális identitásához tartozónak gondol. Kétségtelen, hogy Fedinecz Atanáz egész piktúrája is kifejezi ehhez a kulturális közösséghez való tartozását, s aránylag könnyen kielemezhetők műveinek azok az attribútumai, amelyek a tartópillérei ennek a kulturális habitusnak. Most érkeztem feladatom nehezebb részéhez, egyfajta virtuális útelága­záshoz, s tartok tőle, hogy nagyobb részt adós maradok két tétel igazolásával. Mégsem kerülhetem őket, lévén a mai találkozásunk gazdája a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat, virtuális kerete pedig a magyarországi ruszinság közös kulturális tradíciója. Egyrészt arról kellene meggyőznöm Önöket, hogy Fedinecz Atanáz festészete - a korábban mondottakkal együtt - egészen más utakat jár, mint a folklorizmusban/neofolklorizmusban gyökerező, a közelmúlt falusi ruszin vilá­gát tobzódó színvilággal ábrázoló, karakteresen ruszinnak nyilatkozó piktúra. Ha a miliő vállaltan azonos is, ő nem a külsőségekben, nem a formai jegyekben, nem a színekben hat elsősorban, hanem egy mélyen gondolkodó ember attitűd­je nyilatkozik meg a műveiben. Munkáiban gyakori az emlékezés, a megidézett múlt azonban sajátosan filmszerű nála, s az idő múlása elgörbíti a vonalakat, meghajlítja a tereket. Méltatói szívesen említik a Gerényi rotunda című művét, amelyen álomszerű, filmszerű a görbült falak és utak, a fák képzete. Ugyanez figyelhető meg korai művei közül Az elfelejtett ősök árnya sorozat képeinél is: A határból címűnél nemcsak az út és a kerítések vonala hajlik ívben, de az ökrös fogaté, az abba fogott állatoké is. A kárpátaljai házak üres tekintete vagy a Fehér templom című kép tere éppen úgy elgörbül az idő spiráljában, mint a Fájdalom kezei. Úgy érzem tehát, hogy számára a közös kulturális múlt, a köztes-európai indíttatás az alapot jelenti, a kulturális habitust, ám a művek témája és tartalma alapvetően örök emberi. Fedinecz Atanáz művészete - aki a magyarországi ru­szin kultúra egyik letéteményese -, a kulturális közösséghez tartozás attitűdjével 213

Next

/
Thumbnails
Contents