Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
Sajnálatos módon, csak egy nagyon vékony réteg számára jelentett valamit a prágai tavasz, 1968. Nem markánsan, s keveseknek, de éppen az entellektüelek számára ez is kötést jelent a csehek felé. (Más kérdés, hogy a mai emlékezet némiképp megszépíti az említett történeti szakaszokat és fordulókat!) Lehetséges magyarázat tehát megítélésem szerint a magyarság mitologikus történetszemlélete: az egykori „sikerekre” emlékezik, a jelen és a jövő - inkább okkal, mint ok nélkül - soha nem bizakodó. S miért Hrabal? A nagy cseh író legismertebb, mondhatjuk legfontosabb művei 1965 és 1990 között gyakorlatilag mind megjelentek Magyarországon. 1965-ben látott napvilágot a Bambini di Praga, aztán szépen sorban a Táncórák idősebbeknek és haladóknak, az Őfelsége pincére voltam, A városka ahol megállt az idő, 1976-ban a Sörgyári capriccio, 1986-ban az önéletrajzi trilógia kötetei. S aztán az 1980-as évek derekától a munkák újabb kiadásai, amit mindenekelőtt a fiatal értelmiségiek rétege igényelt. Bizonyosan hozzájárult Hrabal sikeréhez az is, hogy Jiri Menzel - de rajta kívül például Némec, Schorm, Jires és Chytilová is — ragyogó filmeken jelenítette meg a hrabali világot. Talán nem belemagyarázás azt mondani, hogy ez a világ, s maga a Hrabal-jelenség némiképp nyomjelzője térségünk társadalmi-politikai olvadásának, ellentmondásos átalakulásának. Anélkül, hogy - az irodalmi kánonba nehezen illeszthető - Bohumil Hrabal maga zászlóvivője lett volna ennek az átalakulásnak, vagy ellenálló lett volna, a rendszerváltók vagy akár csak másként gondolkodók közé tartozott volna - már amit a másként gondolkodás Köztes-Európa volt szocialista országainak politikai gondolkodásában jelent. A másként gondolkodás Hrabal műveinek jellegében, szövegeinek természetében jelenik meg, melyeket valaki, valakik veszélyesnek gondolhattak - túl a népszerűség rejtette veszélyeken. A narrációban van a magyarázata - egyáltalán nem elrejtve - Hrabal népszerűségének. Nem egyszerűen a kisemberről mesél ugyanis, hanem deheroizál. A nagy történeti fordulók csak hátteret adnak a mesékhez, s azok árnyékában formálódnak a helyzetek és a kontextusok, de a személyek, a szereplők és a szituációk mindig emberiek maradnak. A történelem nagy eseményei, akár a nagy világégések is, a mese drapériáját alkotják, s a múlt abban is békés, a visszatekintés rendre nosztalgikus. Az író életútjából, a sörgyári munkások, a vasutasok, a papírhulladékot feldolgozó melósok, a társadalmi ranglétrán előrébb álló biztosítási ügynökök, és hasonlók világából merít a groteszk, abszurd írói világ, a részleteiben ugyanakkor angyali realizmust tükröző látásmód. Az író pedig lekönyököl hősei mellé - kicsit mindig szomorkásán, kívülről szemlélve a világukat. A történetekben megjelenő nagy emberek Hrabal optikájában kicsinnyé, emberléptékűvé és emberivé válnak - esendőkké a jó és rossz tulajdonságaikkal. Ha az osztrák, vagy az abesszin császár megjelenik a színen, éppoly esendő, mint a történet hétköznapi szereplői. Nincsenek tabuk, s nincsenek sérthetetlen személyek. (Gondoljanak például arra, hogyan támadták Hrabalt akkor is, amikor 204
