Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
igazodva - a szabadon maradó területeket mindenkor igyekeztek hasznosítani. Minden kis hát, magaslat a szántóföldi művelést szolgálhatta, s bizonyos, hogy a víz lefolyásának irányítása kezdetektől fogva ezek területnövelését is célozta, nem csak a vízrendszerek karbantartását. Minderről azonban keveset tudhatunk, inkább csak a paraszti termelés későbbi korszakainak tanulságai világítanak be a múlt homályába. A forduló földek mellett nagy szereppel bírhattak a szabad foglalások: az áradások - alább tárgyalt - periodikusságát a földművelésben azokkal lehetett kiegyenlíteni, a kötött nyomások ebben az értelemben nem lehettek elég rugalmasak. A földesúri üzemek terjeszkedése mellett, a művelhető területek és a növekvő népesség ambivalens viszonyára világítanak rá az investigatio V. kérdőpontjára adott válaszok is: a szélsőséges időjárás következtében növekvő áradások mellett a török kiűzését követő demográfiai növekedés mindenfelé ellene hatott a jobbágyparaszti földek kiterjesztésének.14 Az 1715/1720-as összeírás adataihoz képest a Bodrogköz népessége már a 18. század végére is jelentősen gyarapodott, majd a 19. század folyamán, ill. 1784/87 és 1900 között több mint két és félszeresére nőtt.15 Már a vízrendezés előtt kialakult a vidék rossz birtokstruktúrája, aminek hatásai és következményei alapjaiban befolyásolták a vízrendezés utáni társadalom egymást váltó generációinak életét is. Az úrbérrendezés időszakában a különböző településeken erőteljesen eltérő méretűek voltak a jobbágyparasztok által művelt földterületek: jellemzően 12- 18, ritkábban 8-10 pozsonyi mérő területet vetettek - a két nyomás mezőre — az egész telkesek, s arányosan kevesebbet a töredék házhelyen élők, de jelentős eltérések voltak mindkét irányban. Kisgéresbe n 24, К is új lakon 25-26, Kisrozvágyo n 32 pozsonyi mérő jut az egész telekre. Dobra: „Azokhoz a telkekhez, melyeket falunkban bírunk, a szántóföldek és rétek nem egyformán vannak rendelve, egyesek a három nyomásmezőbe 40 pozsonyi mérőt vethetnek, mások harmincat, míg megint mások 12-t vagy ennél is kevesebbet.” Vagyis a három mezőben való gazdálkodás a szántók szűkösségének a jele. Ráadásul pl. Bacska egészhelyes gazdáinak 20 darabban (!) volt a 28 (24, 20) pozsonyi mérő földje, Bolyban pedig - a két mezőre értvén - 12-12 darabban. Kiemelkedően magas, 58 (26, 10) mérő Láca egészhelyeseinek szántója a két mezőre, viszont rendkívül szűkös, kinek 3, kinek 2 pozsonyi mérőnyi Tiszakarád jobbágyparasztjaié. Ha ezeket a számadatokat, még inkább arányukat összevetjük a vízrendezés előtti földhasznosítás adataival, akkor szembetűnő, hogy Tiszakarád határának összesen 6%-a volt szántó még a 19. század derekán is, szemben Láca 26,7%, Kisgéres 31,6%, Kisrozvágy 37,9%, főleg Kisdobra 49,1%-os szántóföldi részesedésével. Mindez csak megerősíti, hogy a határhasználat rendje mindenek előtt a művelhető terüle-14 Réfi Oszkó 1997. 28. skk. 15 Összegzőén: Tamás 1999. 163
