Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
jelenti a sík vidék mezőgazdasági zónájába. Ez utóbbi rendre a peremterületek idegen ajkú csoportjainak áttelepülését, s fokozatos életmódbeli, majd nyelvi és kulturális asszimilációját vetíti előre. A sík vidék parasztjainak tevékenysége alapvetően egysíkú, üzemszervezetük a mezőgazdaság éves ciklusaira épül. Mivel a földből élnek, helyhez és időhöz kötöttek. A peremterületek népességénél ez rendre többirányú tevékenységgel egészül ki, közönséges például a háziipar, illetve a kézművesség - kiegészítő tevékenységként is. Szakosodott csoportjaik fuvarozzák el a kézműipar különféle javait, a fuvaros falvak olykor sajátos szimbiózisban élnek a specializálódott településekkel. Egészében azonban - az alkalmazkodás és a szakosodás formáit a legszélesebben értelmezve is - a népesség többsége számára a 20. század derekáig a mezőgazdasági termelés jelentette a megélhetés alapját. Különösen az út- és a vasúthálózat kiépülése formálta át a 19. század második felében a korábbi településhierarchiát, majd az első világháborút követő békerendszer, a trianoni országhatárok megvonása szüntette meg a Kárpát-medence nagytájai közötti kapcsolatrendszer és munkamegosztás lehetőségét.18 II. 3. A népi kereskedelem kialakulásának helyszínei és létrejöttének formái évezreden át együtt változtak a Kárpát-medence gazdaságával és társadalmával. A tradicionális kereskedelem legfontosabb formája és intézménye térségünkben a vásár, ami nem volt ismeretlen a honfoglalást megelőző korszak magyarsága számára sem. 1010-től 1848-ig a magyar királyok adtak engedélyt a vásártartásra, a polgári Magyarországon, 1848-1945 között ezt a jogot a kereskedelemügyi miniszterek gyakorolták. Szent István, az államalapító magyar király az évezred első évtizedében eredetileg a templomos (egyházas) helyek vasárnapi kereskedelmét biztosította - a magyar vasárnap szó a vásár napjából származtatható.19 A vásárok tartása a feudális korban szervesen összefüggött a városfejlődéssel, annak jogi és gazdasági formációival. A vásáros települések elnevezése is igazolja azonban, hogy térség geográfiai térszerkezete át- meg átszőtte a gazdasági és jogi meghatározottságot. Bizonyos, hogy a legjelentősebb vásártartó helyek kezdetektől fogva a földrajzi nagytájak találkozásánál (lásd alább), folyami átkelőhelyek réveinél {Buda, Pest, Győr, Dunaföldvár, Baja, Kalocsa, Komárom, Szolnok, Csongrád, Szeged, Makó, Tiszaföred, Vásárosnamény, Eszék, Nagykanizsa) és fontos szárazföldi utak találkozásánál {Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda, Hódmezővásárhely, Szentes, Szabadka, Békés, Torontál, Kecskemét) szerveződtek. A Marosvásárhely, Dunaszerdahely, Bodrogszerdahely, Nyárádszereda, Muraszombat, Rimaszombat, illetve a Csíkszereda, Csütörtökhely, Szombathely és hasonló helynevek igazolják, hogy a szervezett árucsere helyei a közlekedőutakat magukba foglaló folyóvölgyekben, földrajzi kapukban alakultak, s elnevezéseik 18 Fodor-Teleki-Cholnoky 1928. 19 Püspöki Nagy 1989., Dankó 1991.
