Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

vonalának településeitől.16 Alsókubin népe látogatta a Liptó megyei Rózsahegy sokadalmait: a mezővárosnak évente négy országos vására volt. Néprajzi vonatkozásai miatt külön figyelmet érdemel még Felsőkubin paraszti bevallása, mely szerint Pünkösd napján templomi búcsú és vásár zajlott a faluban. Mivel nem rendelkeztek vásári szabadalommal, aligha tévedünk, ha sokadalmát a búcsúvásár kategóriájába soroljuk.17

A szekeres közvetítőknek a Kárpát-medence legészakibb térségében is fontos szerep jutott mind a kereskedők portékájának szállításában, mind az önálló cseretevékenységben. A fuvarosság a legjövedelmezőbb kiegészítő foglalkozás volt itt is, melynek bevételéből az adót is meg lehetett fizetni.18 19 A fa és a különféle fatermékek szállításán túl, a legtöbb igaerőt a só fuvarozása foglalkoztatta: Turdosin mellett, a liptói Rózsahegy és a szepességi Szepessümeg (Smizsány) sóraktárai szervezték a munkájukat. A 18-19. század fordulóján a fejenkénti 0,5 mázsa átlagos gabonatermés nem fedezte Árva szükségletét sem, így fuvarosaik is részt vállaltak a gabonaforgalomból. Néhány település bori fuvarozott, s jelentős volt a 18. században a dohány forgalma is: például Oláhdubova (Valaská Dubova) lakosai Nógrád és Hont déli részén szerezték be a dohányt, amit aztán az árvái falvakban adtak tovább haszonnal. 1751-ben 17 dohánykereskedő működött a faluban, 1771-ben pedig már 24.19 Pokrivács népe borovicska főzésével és értékesítésével jutott pénzhez.

Árva forgalmának erősödését a 18. században a lótartás, illetve a lóállomány szerepének növekedése is jelezte. A mezőgazdasági munkákat - a talaj adottságok mellett a trágya értéke is oka volt - szarvasmarha igázásával végezték, de az, hogy 1715-ben még négy árvái gazdára jutott egy ló, az 1770-es években pedig már három gazdára kettő, mindenképpen a mozgékonyabb vonóállat jelentőségének növekedését mutatja. Voltak települések, amelyek a fassioban külön említettek munkára és külön utakra tartott lovakat. A 19. század végén Árva már azon felföldi vármegyék sorába tartozott, ahol a ló volt a domináns igaerő.20

Komoly hátrányt jelentett egy-egy település számára a 18-19. században, ha lakosainak nem volt lehetősége alkalmi bérmunkára. Az árvái falvak egy része időszaki munkásokat bocsátott ki más tájakra: mezőgazdasági munkára is utalhat például Hladovka jobbágyainak vallomása, akik „gabona hiányában arcuk izzadságával más vármegyében kénytelenek munkát keresni”.21

Összességében Árva tradicionális kultúrája, beleértve a galíciai telepesek szerepét is, a köztes-európai nagyrégió jellegzetes térszerkezetébe illeszkedik, annak legészakibb tájaként. A vármegye népességének életmódja kettős kötésben

16 Bácskai-Nagy 1984. 63.

17 Barna 1986.

18 Nagy 1891. 206-209.

19 Horváth 1971. 71.

20 Kavuljak 1955. 37., Bodó 1986. 188.

21 Sl’avkovsky 1970.

147