Goda Gertrud: Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész - Officina Musei 23. (Miskolc, 2016)
A dombormű megalkotásának újabb aktualitását Széchenyi István születésének 100. évfordulója jelentette 1891-ben. Ez ügyben Eötvös Loránd, az Akadémia elnöke Széchenyi Béla szorgalmazására tárgyalásba kezdett a kor legnagyobb magyar szobrászával, Stróbl Alajossal. Végül mindhármuk bizalma juttatta a fiatal Holló Barnabást a megtisztelő feladathoz, aki - mint látni fogjuk - rá is szolgált arra. A téma adott volt: ama nevezetes felszólalást kellett ábrázolni, ami a pozsonyi országgyűlés alsótáblájának kerületi ülésén hangzott el, s ahol Széchenyi István vendégként, Felsőbüki Nagy Pál előterjesztésére nagylelkű megajánlásával válaszolt. (Ezt a dátumot tekintjük az MTA születésének, hiszen a gazdasági fedezet jelentette a régi terv megvalósulásához a reális alapot.) A dombormű keletkezési körülményeit Divald Kornél jegyezte le Az MTA palotája és gyűjteményei címmel 1917-ben megjelent munkájában. Kitért arra, hogy Holló számára Katzler Vince (1823-1882) bécsi kőnyomata némi előkép lehetett, ami 1861-ben már ismert volt. Az osztrák illusztrátor minden jelenlevőt megörökített, de a kompozíciót tekintve nem szolgálhatott példaként. Az esemény tényszerű felidézése és hangulata Vay Ábrahám írásos beszámolójából jobban nyomon követhető volt, s hitelesebb útmutatásul szolgálhatott. Már a felkéréskor látszott, hogy egy ilyen léptékkel bíró mű időt igényel, nem készülhet el néhány hónap alatt. Ez annál is inkább így volt, mivel a relief mint szobrászi előadásmód sokban eltér a körüljárható térplasztikától, egy másfajta gondolkodásmódot igényel, olyat, amit nemcsak megtanulni nem volt alkalom itthon, de szinte jó példát sem igen lehetett találni rá. Csupán néhány középület bírt inkább dekorációnak nevezhető díszítménnyel, mintsem társművészeti alkotásnak tekinthető domborművel. Elkerülhetetlen volt tehát egy olyan utazás, amikor élőben tanulmányozhatta Holló Barnabás évszázadok szobrászi hozadékát. Itáliában leginkább Donatello kései remekei hatottak rá, illetve Lombardi mesternek az épített belső térben, asztal köré rendezett kompozíciói. Azok a művek tehát, amelyek felfoghatók úgy, mint amik térplasztikai elemekből épülnek, de egy nézetre, síkszerűen történik a figurák beállítása. Ezáltal mintegy átmenetet képviselnek a háromdimenziós plasztika és a mélységet alig kiaknázó relief között. E kérdéssel a korabeli szakírók 11
