Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)

Nyomatatás, kézirat, népi írásbeliség - Ponyvanyomtatványok - A ponyvafüzetek tanulságai

Péter-féle A-B és C típusú ponyvák akár egy típusszámot is kaphatnának, és felfoghatnánk őket egymás változatainak is, hiszen egymástól lényeges tartalmi jegyekben nem különböznek. (A történetiség érzékeltetése és az újrakiadások minőségi megkülönböztetése indokolta mégis a külön típusba sorolásukat, különösen az eredetinél jóval későbbi C esetében.)

A B típusú Vöfények kötelessége Bagó Márton nyomdájában, látszólag azonos formában megjelent közvetlenül egymás után 1850-ben és 1854-ben. Ezt a két szériát egyértelműen „változatlan utánnyomásként” kezeljük, mégis jelentős különbségek vannak a kettő között. Az 1850-es kiadás összefüggő szöveget hoz, míg a későbbi strófákra tördelve jelenik meg. Változik az egybe- és különírás, a kötőjeles szavak 1854-ben inkább egybeírva jelennek meg. Vannak értelmi változások is: köszönnyék a kancsót helyett köszöntsék a kancsót, hiszem, nincs is lakat helyett hiszen nincs is lakat, szekszárdi bor helyett új-hegyi bor és hasonlók.298 Az F típusú, Bucsánszky kiadású, szintén azonosként kezelt Tatár Péter-féle Vöfények kötelességei 1863-as és 1875-ös utánnyomásai között közel száz tartalmi és több mint negyven helyesírási eltérés tapasztalható.299 Ehhez képest a G típusú Alföldi vöfénykönyv kétféle kiadónál (Bucsánszky és Méhner) megjelent és lényegileg azonos nyomatainak apró különbségei már szinte fel sem tűnnek. Jellemző tendencia, hogy a verses szövegekben sokkal több az ilyen típusú apró eltérés, mint a prózai szakaszokban. Ez azt mutatja, hogy a prózát sokkal inkább a korábbi kiadásokhoz igazították, a verseket pedig sokkal szabadabban (ha úgy tetszik, folklór jelleggel) kezelték a nyomdákban.

Érdekes változás tapasztalható ebben a jelenségben a század végéhez közeledve. A Tatár Péter 1875-ös és 1892-es kiadásai között már alig van eltérés, és ugyanannak a füzetnek az 1892, 1898, 1904-es Rózsa Kálmán-féle utánnyomásai már valóban változatlan, betűről betűre és pontról pontra megegyező példányok. Ida a divatoknak megfelelően alakul is a szedéstükör és változik a betűtípus, akkor is alig változik már ezeknek a későbbi szériáknak az írásképe és az ortográfiái eszközrendszere. Természetesen a helyesírás egységesülése és a nyomdatechnika fejlődése áll mindennek a hátterében, de talán nem haszontalan megállapítani, hogy a ponyvafüzetek alkotásmódja sokban emlékeztet a kéziratos közköltészet és a folklór alkotásmódjára. A nyomtatott tradíciónak ez a szóbeli jellege azt mutatja, hogy a ponyvafüzeteknek nemcsak a használói, de technikai előállítói is a saját maguk szóbeli kultúrájának részeként kezelték a kinyomtatandó szövegeket.300

Második átmeneti jegyként megfogalmazhatjuk azt a társadalmi közvetítő szerepet, amelyet a nyomtatott vőfélykönyv betöltött a maga korában. Köztudomású és sokat hangoztatott megállapítás, hogy a vőfélyversek szerzői általában a falusi értelmiség soraiból kerültek ki: kántorok, tanítók, egykori kollégiumi diákok voltak az

298 OSZK Pny. 3396 és Pny. 3387.

299 OSZK Pny. 234. és Pny. 258.

300 A ponyvanyomtatványok és a szóbeliség kapcsolatáról lásd még LISZKA J. 2013. 141-164.

87

l