Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Illusztrációk
A Kárpát-medencében a hagyományos lakodalmak jól ismert tisztségviselője a vőfély, aki verses rigmusokkal irányítja a lakodalom menetét, vezeti és szórakoztatja a násznépet. Szövegeiket vőfélykönyvek: kéziratos füzetek vagy olcsó ponyvanyomtatványok őrzik. A vőfélyversek több szempontból is átmeneti jellegűek, ezért a néprajz, a folklorisztika és az irodalomtörténet érdeklődésére egyaránt számot tartanak. A közköltészet és nép- költészet, szóbeliség és írásbeliség határán, a nyomtatott füzetek és népi kéziratok közegében élő szöveghagyomány ezer szállal kötődik a 16—18. századi kollégiumi diákköltészet és a kéziratos énekeskönyvek világához. Ez a kötet a miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattárában található 19. századi népi kéziratok alapján mutatja be a vőfélykönyvek első korszakának közel másfél évszázados történetét, a műfaj kialakulásától kezdve az első világháborúval bezárólag. A vőfélyvers a műveltebb, írástudó társadalmi rétegek ünnepi köszöntőitől és mulatóverseitől örökölte témáit, stílusát, motívumait és szövegeinek egy részét. A nyomtatott írásbeliség, a kéziratos hagyomány és a szóbeliség hármas körforgásában a műfaj napjainkig fennmaradt, alkalmazkodva a lakodalmi szokások változásaihoz. A könyv összefoglalja a téma kutatástörténetét, áttekinti a lakodalom forgatókönyvének és a vőfély szerepkörének változásait, és röviden kitér a szomszéd népek és hazai nemzetiségek lakodalmi költészetére is. A szövegelemzés számos tanulsággal szolgál a versek elterjedésére, változataik kialakulására, a kéziratos és nyomtatott vőfélykönyvek közötti kapcsolatokra vonatkozóan. A végén több mint kétszáz korabeli vőfélyvers olvasható, modernizált átiratban, részletes jegyzetekkel. így nemcsak a néprajzos és irodalomtörténész szakemberek, hanem a lakodalmi szokások iránt érdeklődők, és napjaink aktív vőfélyei, hagyományőrző közösségei is haszonnal forgathatják. HERMAN OTTÓ múzeu m
