Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Példatár - Vőfélyrigmusok - Búcsúztatók (49-54.)
17. Mit érdemlettem én, mikor dajkálkodtál, Tehetetlen voltam, vélem bajoskodtál. Sokszori bajomért futkostál, fáradtál, Sok éjét és napot meg sem is aludtál. 18. Jó nevelésedért, dajkálkodásodért, Én irántam való jószívűségedért, Álom szakasztásért, rám vigyázásodért, A minden jók atyja adjon érette bért! 19. Jó széltől fúvassék élted vitorlája, Törést ne szenvedjen éltednek bárkája. Amikor érsz aztán éltednek pontjára, Az Úrtól vitessél az egek országába! 20. Végre aztán, majd ha életed határára, Letétetik tested a földnek gyomrába, Vegyen fel a nagy Úr az Egek halmára, Lelkednek, testednek várt diadalmára! Már mostan fordítsad könnyes szemeidet... Testvéritől búcsúzik, így szól 21. Már én szavaimat hozzátok fordítom, Kedves testvéreim, mert lész megválásom. Tőletek már megyek, nincsen maradásom, Már rátok fordítom mostan búcsúzásom. 22. Jaj, kedves testvérim, akik ijedtembe, Megvigasztaltatok szomorú szívembe. Igaz hűségetek midőn jut eszembe, El nem felejthetlek egész életembe! 23. Elmegyek, itt hagylak, elválok tőletek, Nem ’tóm, mikor mártok egy tálba véletek. De azért végképpen, jaj meg ne vessetek, Minden vétségemről most megengedjetek! 304
