Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)

Összegzés

és halottbúcsúztatókat, temetési énekeket egyszerre tartalmazó kéziratos források feltárása, publikálása lehetne.

A paraszti írás-olvasás történetének vonatkozásában elmondható, hogy a század vége felé haladva egyre növekszik a kéziratos gyűjtemények száma. Ezek írásképe, helyesírása, központozása mind egységesebb és stabilabb, a kötelező népiskolai oktatás megszilárdulásának egyenes következményeként. A szerzők az írásbeliség különböző szintjein, de jellemzően jól írnak, és mindnyájuk esetében megjelenik a tudatos szerzői, írói magatartás. Az egyéniség és egyediség igényével, a saját alkotói munkájuk kihangsúlyozásával készítik a kéziratos vőfélykönyveket - még akkor is, amikor széles körben elterjedt és köztudottan ponyváról másolt, folklorizálódott rigmusokat írnak a gyűjteményükbe.

257