Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)
Szövegelemzés - A közköltészet továbbélésének formái - szövegek, motívumok, toposzok - Hazugságversek, lakodalmi mulattatók
Makói énekeskönyvben is van ennek egy változata 1826-ban, a rímek és motívumok pedig Csokonainál is felbukkannak 1794-ben.501 A példatár 184. számú, taktabáji verse feltehetően több alapszöveg kombinációja, a hegedős hagyományokon alapuló mendikáns énekek tipikus példája. Kezdő versszakának {Szerencsés jó estvét, minden félreálljon...) legkorábbi változata 1738-ból ismert, és a 19. századi kéziratos anyagban többször is előkerül.502 A hosszadalmas versezet közeli rokonságban áll és szövegszinten is kapcsolódik a 185. számú Maskara vers című alkotáshoz. A Maskara vers a taktabáji lakodalomban minden bizonnyal valamilyen tréfás állatalakoskodás szokásmozzanatához kapcsolódott. A szorosan ide tartozó 186—187. szövegek tanúsága szerint ez feltehetően medvealakoskodás lehetett, az Eszakkelet-Magyarországról többször is dokumentált, levéllel érkező néma medve- táncoltatás és adománygyűjtés formában.503 Az általam kutatott anyagban ez a szöveg a legszebb, legteljesebb hazugságvers, közvetlen párhuzamai a Pacséri vőfély könyvben találhatók.504 Közvetlen, szövegszinten is azonos közköltészeti előzményekkel az 1, 5, 10. és 21. versszakok rendelkeznek.505 Érdekes módon a 18. századi szövegpárhuzamok három különböző, egymástól független kéziratos énekeskönyvből származnak. (Az 5. és 10. versszakok forrása egyaránt az 1796—1800 közötti Pál István-énekeskönyv, de a két strófa külön életet élő vándorstrófaként kerülhetett a Taktabáji vőfélykönyvbe.) Ez azt támasztja alá, hogy a 19. század végi kéziratos vőfélykönyvben lévő szövegváltozat egy élő, a lakodalmakban még rendszeresen gyakorolt verselési hagyomány kontextusában született, teljes mértékben a szóbeliségre és a kéziratosságra támaszkodva. A Maskara vers (és vele párhuzamban a Pacséri vőfélykönyv hivatkozott paroládéi) 18. századi kapcsolatrendszere olyan szerteágazó és mélyen gyökerező, hogy egy-egy konkrét forrásból történő másolás útján való továbbélésük szinte biztosan kizárható. Sokkal valószínűbb, hogy a szövegalkotó hagyományhoz szervesen illeszkedve, a mendikáns diákok verselésének korszakát jó száz-százötven évvel túlélve, mintegy archaikus anakronizmusként létezett még ez a szövegtípus a vőfélyek verselési gyakorlatában az 1890-es években is. (Azért gondolom ezt archaizmusnak és anakronizmusnak, mert a közköltészeti alkotások szövegszintű továbbélésének hátterében a 19. 501 RMKT XVIII/8. 2006. 220. (105.), 254. (138.) 502 Benkö György Diáriuma (1738) RMKTXVIII/4. 2000. 299-301. (124.) 503 Alföldi párhuzamait összefoglalóan lásd UJVÁRY Z. 2007. 517-520. Kiváló szövegpéldákkal bemutatja a szokás felső-kiskunsági (jász) változatait a 20. század második feléből KÜRTI L. 2013. 213-250. 504 Pacséri vöfélykönyv (19. század első fele) CSIGÁRÓL. Ks.: Midőn látdJákob álmában orcáját... illetve PAROLÁCIÓ. Ks.: Jó napot vitézek, ide hallgassatok... (közli BORÚS R. 1998. 100, 106-107.) 505 Benkö György Diáriuma (1738) RMKT XVIII/4. 2000. 299-301. (124.) Pál István énekeskönyve RMKTXVIII/4. 2000. 322-323. (139.) Kozma-énekeskönyv (1777-1782) RMKT XVIII/4. 2000. 317-318. (135.) 162
