Tóth Arnold: Vőfélykönyvek és vőfélyversek a 19. században - Officina Musei 22. (Miskolc, 2015)

Szövegelemzés - A közköltészet továbbélésének formái - szövegek, motívumok, toposzok - Csúfolók

24. A nyoszolyólánynak igen nagy a baja,

De hogy mi lehetne, azt ö nem tudhatja.

A kis vő fi pajtás becsi.......................

Nyoszolyóleányunk

..........................401

N

emzetiségcsúfolók (cigány-, német- és tótcsúfolók)

A csúfolok egy számbelileg is jelentős következő csoportját a cigánycsúfolók alkotják. Jelenlétük a lakodalmi versanyagban azért nem meglepő, mert zenészként a cigányok állandó szereplői voltak a menyegzői mulatságoknak.402 A tisztségviselőkhöz hasonlóan a zenészek is kiemelt helyzetben, a figyelem középpontjában álltak, így a személyükhöz és szerepükhöz ugyanúgy kapcsolódtak vőfélyversek, mint a nyoszolyókhoz, násznagyokhoz, szakácsasszonyokhoz. A vőfély a lakodalom menetének egyes szokásmozzanatainál (menyasszonytánc, pártaköszöntés, a zenészek pihenője, tálalóversek utáni zenekari tus, adománygyűjtés) az alkalomhoz és a konkrét helyzethez illő, általában durván közönséges versekkel fordul a cigányokhoz, reagál jelenlétükre és irányítja zenei szolgálatukat. Ez a funkcionális és szigorúan alkalomhoz kötött kontextus meghatározza a 19. századi lakodalmi cigánycsúfolók alapvető jellegzetességeit.

Ezek a versek nagymértékben különböznek ugyanis a 16—17. századtól megjelenő közköltészeti cigánycsúfolóktól. Míg a közköltészeti versanyagban általában 3. személyben, történetmesélő-narratív előadásmódban (vagy 1. személyben, önsajnáltató tréfás panaszdalként) szólal meg a műfaj, addig a vőfélyversek többnyire 2. személyben, a cigányokat megszólítva, hozzájuk beszélve hangzanak el. A közköltészetben gyakori témák, szüzsék és toposzok (a cigányok vallásossága és temploma, a cigányok harca a hideggel, a cigányok eredete, cigánytemetés és halottas játékok, cigányprédikáció) a lakodalmi versek között ritkán jelennek meg. Lényegében ezek helyett egyetlen tematikai csoport: a cigányok szokásai, tulajdonságai, társadalmi helyzetük és a velük kapcsolatos sztereotípiák alkotják a kéziratos vőfélykönyvek csúfolóinak legnagyobb részét.403 A 19. századi versanyag másik jellemzője az a trágár hangvétel és vulgáris stílus, amely a fentebb idézett kurvacsúfiolóknál is közönségesebb nyelvezettel szólaltatja meg a cigánycsúfolók egy jelentős részét. Ennek oka lehet az a társadalmi helyzet, amelyben a cigányzenész az alávetett és kiszolgáltatott szerepet játssza, miközben a velük kapcsolatban elhangzó obszcén tréfákon jókat derül a násznép.404

401 Taktabáji vöfélykönyv. Taktabáj, 1899-1905. [185.]

402 Cigánybanda nélküli lakodalmakra kevés adatunk van: RÉSŐ Ensel S. 2000. 43, PUTZ É. 1943. 32.

403 KÜLLŐS I. 2003; 2004a. 195-228.

404 Valószínűleg nem véletlen, hogy a trágárság, mint karakteres nyelvi kód a 19. században éppen a nőkkel és a cigányokkal kapcsolatos csúfolókban jelenik meg. A vőfélyversek összes többi csoportjában ez a beszédmód nem megengedett.

131