Bodnár Mónika: A serényiek hatása a gömöri népelméletre - Officina Musei 21. (Miskolc, 2014)
1. Bevezetés
Dédes is (ez utóbbi szintén a putnoki uradalom része volt), melyek Orlay Borbála révén Serényi birtokok lettek. A Serényiek a 18. század első évei és 1760 között telepítették újra elnéptelenedett magyarországi birtokaikat. Az elhúzódó, hosszú folyamat alatt Máiéra a Trencsén megyei Csicsmányból, a lakosságában szintén megfogyatkozott Put- nokra részben ugyaninnen, részben morvaországi birtokaikról hoztak telepeseket. Míg a csicsmányiak jobbágyok, a morvák jobbára kézművesek voltak. A jobbágyösszeírásokban 1715-1773 között több szláv hangzású nevet találunk: Galko, Hűlik, Pies, Szedlatsik, Vaszaliga alias Kis, Szóvá, Bohács, Detelina, Kohut, Králly, Szedlak, Kozák, Gyurcsics, Lapiche, Moravcsik, Bácsik, Hogai, Lastik, Saftsán, Szamcsan, Kromik, Mosko, Postpisil, Semsanyik, Smisanyik, Volran. Ezeket a neveket az egyházi anyakönyvek is megőrizték. A telepítés alapvető hatással volt a népéletre. Ennek tudható be, hogy - a Serényiek aktív közreműködése révén - újjászerveződött a putnoki és a dédesi római katolikus egyház, a putnokit 1733-ban alapította újra Farkas András55, gömöri főispán. Az anyakönyvek is ettől az évtől kezdődően lelhetők fel a plébánián, bár az irattár legrégibb aktája 1701-ből való. A római katolikus egyház újjászervezésére, újbóli megalapitására azért volt szükség, mert a reformáció során a putnokiak és Dédes lakossága is áttért a református hitre. Az ily módon létrejött vallásegység csak a 18. századi betelepítések révén szűnt meg, a szláv jövevények ugyanis mindannyian katolikusok voltak. Hosszú időn keresztül szlovák, ill. szlovákul is tudó papok, tanítók szolgáltak Putnokon és Máién. A morva kézművesek betelepítése a kézművesség fellendítését eredményezte a térségben. A telepesek szokásaikban, hagyományaikban sokáig őrizték etnikai sajátosságaikat. Ezek leginkább a jeles napi szokásokban és a táplálkozási hagyományokban érhetők tetten. A szlovák nyelv használata a máléiak esetében tovább fennmaradt, mint a putnoki telepesek körében, de a 20. század elejére az előbbiek esetében is általánossá vált a magyar nyelv dominanciája. A dolgozat készítésekor vegyesen alkalmaztam a történeti és a néprajzi kutatás módszereit. Felkutattam és forrásként használtam azokat a történeti és néprajzi publikációkat, melyek a téma szempontjából fontosak és adalékkal szolgáltak. Ezek között vannak önálló kötetben megjelent munkák, de vannak tanulmánykötetben, illetve periodikákban publikált tanulmányok is. Az ilyen típusú források száma mintegy százötvenre tehető. A nyomtatásban megjelent írások mellett publikálatlan kéziratos forrásokat is felhasználtam. Számos forrás értékű dokumentumot is sikerült felkutatnom. Ezekre részben egyházi parokiális irattárakban (Dédes, Putnok) illetve múzeumok adattárában (Gömöri Múzeum, Herman Ottó Múzeum) bukkantam, de jelentős a felhasznált levéltári forrásdokumentumok száma is. A Magyar Országos Levéltár (Budapest) mellett tanulmányoztam a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár (Miskolc), a Prímási Levéltár (Esztergom), az Egri Főegyházmegyei Levéltár, a Rozsnyói Püspöki Levéltár, a Rimaszombati Területi Fióklevéltár, a Bytca-i Területi Fióklevéltár, a Besztercebányai Állami Kerületi Levéltár, a Kassai Városi Levéltár és a Morva Állami Levéltár (Brno) idevonatkozó forrásait. Ezeken túlmenően terepmunkát 10
