Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő- és borkultúrájához
A gyümölcstermő térszínek vizsgált területünkön is eltérő gyümölcsfajtákat neveltek. Amíg a szilvásligetek többsége a vizekhez közel, egykori árterek mentén, valamint a kertekben húzódott, addig a cseresznye főleg a szőlők, szőlőskertek napsütötte oldalain díszlett. Szentes, Kisgéres, Zemplén, a Bodrog túlsó oldalán Csarnahó cseresznyéje különösen híres volt, csakúgy, mint Tokaj-Hegyalján a zempléni Tolcsva gyümölcse. Zemplén vármegye monográfusa a 19-20. század fordulóján megemlékezik a gyümölcskereskedelemről is: „A cseresznye iránti kereslet évről évre fokozódik, s egy puttón cseresznyét a csarnahói ember jobb áron ad el az újhelyi piacon a lengyel zsidó kupecnek, mint amennyiért ősszel egy puttón szőlőt eladni kénytelen." 2 4" Az 1895-ös mezőgazdasági statisztika jelzi Kistárkány kiugró mutatóit, különösen a nagy szilvafaállományt, valamint a Királyhelmec—Kisgéres—Szentes háromszög, lényegében a Helmeci-dombság, a Nagy-hegy és Kis-hegy vulkáni vonulatára települt szőlőhegyek gyümölcsfaállományát. Hasonlóan kiemelkedő értéket mutat a Zempléni-szigethegység állománya, ami az ottani szőlőkultúrának kísérője. A szlovákiai Bodrogköz falvaiban a szőlők között ma is sokfelé díszlik gyümölcsfa. A Kisgéres környékén korábban divatos csarnahai cseresznye kiment a divatból, s egyre nagyobb szemű fajtákat ültetnek. A szőlők végében — főleg, ha az udvaron, házikertben nem volt helye — szívesen ültettek a magángazdálkodás időszakában zöldségféléket is. Főleg olyan helyeken, ahol a szőlő a hegylábhoz ért, jól termett a zöldség is. 3. Az említett településeken a recens gyűjtések során is tetten érhető a szőlőkultúra korai rétege is. Tanúsítják ezt pl. a szőlőfajták nevei, amelyekből a technikai váltás, a homoki szőlészet elterjedésének nyomai is tetten érhetők: Bakó, Furmint, Hárslevelű, Delevár, Otelló, Izabella, Bolyhos, Gersec, Balafánt, Gohér, Cájder, Noha — gyakran együtt, egy helyről. De a terepen járva jól megfigyelhetők a régi szőlészet nyomai is. A teraszok — olykor csak nyomokban —, a több generáció alatt kikapált lingó kövekből rakott garádok (kerítések), Toronya, Bári, Kisgéres, Helmec, Szőllőske olykor vélhetően középkori eredetű lyukpincéi, a sokféle elvadult parlagszőlő mindmind a hagyományos szőlészkedés nyomai. A jó adottságú szőlőhegyek egy része uradalmi birtok volt, és a két Toronya, a két Bári, Szőllőske, Kisgéres, Helmec lakosainak többsége is birtokolt egy-egy darab szőlőt (az 1873-as statisztika pl. Királyhelmecen 681, Szerdahelyen 194, Kisgéresben 187, Nagykövesden 167, Zemplénben 124, Csarnahón 119, Szentesben 110 szőlőbirtokost jelöl). Már 1865-ben kisbirtokos volt a szőlőtulajdonosok 9/10-ed része. Egyes nagybirtokos családok azonban egyre kiterjedtebb szőlőterületre tettek szert. Pl. a Zemplénben meghatározó szerepet játszó Andrássyak 1805-ben csaknem 11 hold szőlőterületet bírtak. 24 1 Kistoronyán a vulkanikus eredetű kőzet domikjain (dombjain) csakúgy, mint Szőllőskén lényegében a második világháborúig azonos volt a szőlőtermesztés technikája Tokaj-Hegyaljával. A karózott, tőkés szőlőt háromszor kapálták: az első két alkalommal kétágúval, harmadjára lapos kapával. Ennek megfelelően, igen tetemes 24 0 Kossuth c. n. 198. 24 1 Boros 1994a., Drábiková 1989. 24-27. 97
