Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő- és borkultúrájához

A Bodrogköz és a Bodrog mente szőlő- és borkultúrájához Cpt Bodrogközt — hasonlóan a magyar Alföld más vízjárta vidékeihez — a néprajzi kutatás leginkább az archaikus eljárásmódok, „ősinek" vélt eszközök és technikák reliktumterületeként tartotta számon. Bizonyára csak erősítette ezt a felfogást, hogy a trianoni határmegvonás (1920) után a néprajzi vizsgálatok lényegében a történeti táj déli, magyarországi területére szorítkoztak, jószerével el is fedve ezzel a Bodrogköz táji tagoltságát.

2

2" Az elmúlt félszázad alatt örvendetesen sok tudományos eredmény árnyalta a korábbi felfogást, s a településtörténet, agrártörténet, természeti és társadalomföldrajz, valamint a néprajz tényei mellett más, hasonló adottságú tájak kutatása is a rendszerelvű értelmezést szolgálta.

22

1 Az előbbiekből is adódott, hogy a földrajzi, történeti-agrártörténeti és néprajzi kutatások annak sokrétű bemutatására (is) törekedtek, hogy a táj változatos felszíni formáihoz a bodrogközi ember egymást váltó generációi többféle módon alkalmazkodtak. A tevékenységi formák komplex életmód stratégiákban egységesültek, amelyek részben falucsoportonként modellezhető típusokat, részben pedig jellegzetes üzemszervezeti formációkat képeztek. Sajnos, a történeti kutatások hálója ma még nem elég sűrű ahhoz, hogy az egyes települések működési rendjét ilyetén módon megrajzoljuk, a kéziratos térképek is csak a 18. század második, még inkább a 19. század első felének tájhasznosításáról informálnak. Jelen munka a Bodrogköz szőlő- és borkultúrájának történeti-néprajzához közöl újabb adalékokat, ugyancsak a táj hasznosításának sokszínűségét igyekezvén ezzel hangsúlyozni. Mivel a témáról Boros László önálló tanulmányt közölt,

22

2 elsősorban az ő eredményeinek kiegészítésére törekszem.

22

3 Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy e történeti táj adottságai eleve nem mindenhol tették lehetővé a szőlő termesztését. 1. Abban, hogy tájunkon a szőlő évszázadokon át — főleg a filoxéravészig — a magasabb térszínekre szorult, a Bodrogköz egészségtelen birtokstruktúrája is szerepet játszott: a parasztemberek egyszerűen sajnálták szőlővel beültetni a nehezen megszerzett szántóikat. Királyhelmeci adatközlőm nagyon pontosan megfogalmazta a bodrogközi szőlő- és borkultúra elterjedésének jellemzőit: „A Bodrogközben a parasztember számára a szőlő nem tartozott a legfontosabb növénykultúrák közé. A jó termőföldet — legyen az kert vagy szántó — soha nem ültették be szőlővel. Csak a hegyoldalt, ahol egyéb nem termett, vagy a magasabb homokdombokat, amik a vízrendezés után kevésbé voltak jó helyei az igényesebb növényeknek. Azonban a Teremtő a Bodrogközt néhány heggyel is megáldotta — ilyen az én szülőfalum 221

1 Utóbb például Dankó Imre hívta fel a figyelmet erre a tényre. Vö. Dankó 2001. 89. 2

2> Dóka 1977., Valter 1974., Balassa 1975., Boros László 1997., bosnyák 1990., Frisnyák 2005., Andrásfalvy 1973., Borsos 2000., Siska 1986., Viga 1996., Összegző bibliográfia: Nagy 1999. 22

2 Boros 1994. 205-218. 22

3 Vö. még: Boros 1999. 93