Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
Gyümölcstermesztés és -kereskedelem a Bodrogközben (A Tisza-kertek hasznához)
attól keletre általánosan ismert aszalóházaknak. Csupán Nagytárkánvban épült hasonló, ott közös használatú aszalóház a „magyar időben", a bécsi döntés után. Az aszalt gyümölcs elnevezése falvainkban nem egységes. 21 6 A susinka kifejezést általánosan ismerik, de nem mindenütt használják. Összetételként említik az asgalt alma, asgalt sgilva, asgalt körte alakokat, emellett Szentmária nyelvében él az asgú sgilva, asgú körte stb. is. 21 7 Bácskán — elsősorban a gyermeknyelvben — apuánka szó is él az aszalvány megnevezésére. Adataim azt jelzik, hogy a susinka elnevezés ma is terjed, bár az elterjedés folyamata nem feltétlenül függ össze szorosan a szlovákruszin nyelvi hatással. A fogyasztás mellett a gyümölcs valódi hasznát a csereértéke jelentette a paraszti üzemek számára. Részben a vidék gyümölcsfaállományának egyenetlenségeiből következően, részben pedig a társadalmi munkamegosztás, a falu—város közötti gazdasági kapcsolat eredményeként a termés egy része pénzre, ill. cseretermékre volt váltható. A kistájon belül elsősorban a lekvárnak való szilva iránt volt kereslet, a városi—mezővárosi piacok inkább a jó minőségű gyümölcsök felvevői voltak. A faállomány minőségének változásával, a termesztőtechnika intenzívebbé válásával párhuzamosan módosult a gyümölcs értéke, ennek megfelelően a gyümölcsszedés módja is. A vízparti ligetek sűrű fáiról lényegében csak az alsó ágak termését lehetett kézzel szedni, a fenti ágak termését lerázták, leverték. A metszéssel ritkított fákról aztán már magas sgékeket eszkábáltak, kétágú létrát is használtak, hogy a termés ne törjön. Amíg a gyengébb minőségű gyümölcsöt a kiszalmázott vagy ponyvával letakart szekérderékba öntötték, s úgy vitték haza, később különböző méretű és formájú kosarak, faládák készültek a szállításhoz. Bár a Felső-Bodrogközben a háti batyuzó lepedő volt a domináns teherhordó eszköz, a gyümölcstermesztők többféle hátikosarat is használtak falvainkban. Ezek rekonstruálása ma már nagyon nehéz, de két forma kirajzolódik: az egyik a hagyományos puttonyméret és -forma, a másik pedig egy magasabb, köblös kosár, amit csak a gyümölcs hazaszállításához használtak, piacozáshoz nem. Ezeken kívül is többféle, egy- és kétfülű kosarat készítettek maguk is a gyümölcsszedéshez és szállításhoz. A piacra való szállításhoz általában használták a puttonykosámak, puttonkosámak nevezett hátit, ami egyébként falvainkban nem volt elterjedt. Maguk készítették el, vagy helybeli cigányok fonták. Az asszonyok batyu ban is vitték a gyümölcsöt, de voltak egy- és kétfülű kosarak is, melyeket a lepedőben vettek hátra. Az elmondás alapján sokféle alkalmi szállítóeszközzel, teherhordó eszközzel is számolnunk kell, amelyek amúgy nem voltak tipikusak a táj népi teherhordó gyakorlatában. A gyümölcskereskedelemnek — távolsága, kiterjedése, mennyisége alapján — több rétege választható el egymástól. Az első az a sajátos kiegyenlítődési folyamat, ami tájon belül hagyományosan zajlott a többlettel rendelkező és a hiánnyal küzdő települések népe között. A kivitelre hagyományosan a víz menti falvak alkalmasak, a legnagyobb felvevő pedig a Bodrogköz belső területe (a mai Szlovákia területén, a Felső-Bodrogközben a Királyhelmectől délre fekvő Szomotor, Bély, Dobra, Örös és Perbenyik környéke), valamint a Bodrog, ill. az Ondava jobb partján, 21 6 EAS. 11/35. 21 7 Az aszú jelzőt használják az aszalt gyümölcsre Abarán is. 89
