Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

Gyümölcstermesztés és -kereskedelem a Bodrogközben (A Tisza-kertek hasznához)

birtokolt. Többen vállaltak munkát a gyümölcskertekben: Kistárkányból például Dobó István, Juhász Ferenc, Palkó Ferenc — de mások is bedolgoztak, ki a metszést, ki a permetezést végezte. Szüret idején a szedésnél meg a szállításnál nagy számban dolgoztak napszámosok. Az alma termesztése dominált: a gyümölcsöt sorogták, méretük szerint válogatták és csomagolták. Olasz Janka speciális ládákat gyártatott a gyümölcs szállításához: vagonszám szállították a portékát a bélyi vasútállomásról Budapestre. A Tisza-kertek gyümölcse különleges aromájú volt, roppant kelendő volt a fővárosi viszonteladók körében. A közös gazdaságok is megörökölték a Tisza-kertek gyümölcskultúráját: az 1960-as évek végén még mintegy 15 000 gyümölcsfa volt a tárkányi Tisza-kertek 100 hektárnyi területén. Volt olyan év, hogy csak a kistárkányi szövetkezet 15-20 vagonnyi szilvát, meg 100 vagonnyi almát (1000 mázsa) értékesített a Tisza-kertből. A JRD idején is frissítették az állományt, mivel a régi fajta gyümölcs egyre kevésbé volt piacképes. Az új fajták gondosabb kezelést igényeltek, permetezni kellett őket, termesztésük nem volt olyan sikeres, mint a korábbi időszak gyümölcsfajtáié. Ezzel együtt, a szövetkezet mindig szép sikerrel szerepelt Litomerecben a csehszlovákiai mezőgazdaság kiállításán. 1976-ban államosították a kistárkányi szövetkezetet, akkor kezdődött meg a gyümölcsfaállomány elpusztítása. Két év alatt a fákat kihúzgálták, buldózerrel kipusztították. (Ez a kistárkányi és a nagvtárkányi idős parasztemberek emlékezetében máig a közös gazdálkodás egyik neuralgikus pontja.) A tárkányi példa egészében nem tipikus a Bodrogköz falvaiban. A termesztés általában megőrizte extenzív formáját, s a korábbi gyümölcsösök ápolására, nemesítésére nem fordítottak gondot. A nemesebb fajták általában ott jelentek meg először, ahol nem voltak gyümölcsösök korábban: a házi kertekben ültették őket. Az új fajtákkal érkezett a metszés technikája, a permetezés is. Feltűnő azonban, hogy ily módon nem alakultak ki új „gyümölcsös falvak", hanem a termesztés főleg az önellátást szolgálta ezeken a helyeken. (Belejátszott ebbe a pálinkafőzés nagyobb volumenű megindulása is.) Az értékesítésben, piacozásban a korábban arra „szakosodott" falvaké maradt a fő szerep, ami aztán fokozatosan feloldódott az állami felvásárlás és értékesítés rendszerében. A közös gazdálkodás megindulása után a házi kertek lettek a termesztés központjai, egyszersmind meg is szüntetve a korábbi vákuumot, ami a tájon belül gyümölcskereskedelmet indukált. A városok ellátásában pedig egyre kisebb szerep maradt a korábbi falusi termesztőknek. A trianoni békeszerződést követő határmódosítás utáni időszakból nem állnak rendelkezésemre statisztikai adatok a Szlovákiába került falvakból. Mivel azonban az egyes települések gyümölcstermesztéséről gyűjthető recens adatok egészében tükrözik az azt megelőző állapotokat, nem tanulság nélküli az utolsó, 1895-ös statisztikai adatsor áttekintése, ami fő vonásában érzékelteti az egyes falvak gyümölcsfaállományát, annak összetételét, s a tájon belüli többleteket és hiányokat, amelyek az árucsere mozgatói is voltak. Az adatsorból ki kell emelni Kistárkány kiugró mutatóit, különösen a nagy szilvafaállományt, valamint a Királyhelmec—Kisgéres— Szentes háromszög, lényegében a Helmeci-dombság, a Nagy-hegy és Kis-hegy vulkáni vonulatára települt szőlőhegyek gyümölcs faállományát. Hasonlóan kiemelkedő értéket mutat a Zempléni-szigethegység gyümölcs faállománya, ami az ottani szőlő84