Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

Gyümölcstermesztés és -kereskedelem a Bodrogközben (A Tisza-kertek hasznához)

Cjijiimöícstermesztés és -fares fadeíem a 'Bodroßfaizben (A Usza-lgerteljfuisznáfioz) vizsgált történeti táj gyümölcskultúrája azért érdemli ki a néprajzi érdeklődést, mert a régi Bodrogközre is jellemző víz menti, nem ritkán ártéri gyümölcsösök az elmúlt századokban a Kárpát-medence gyümölcsészetének központjai voltak. Ez a gazdasági ág a folyó menti lapályok életmódjához tartozott, átalakulása, változása azonban már új létforma, újfajta üzemszervezetek ágazatává tette. A gyümölcstermesztés ugyan nem egyforma súllyal volt jelen a vizsgált falvak gazdasági életében, de számottevő szereppel bírt a gyümölcstermesztő települések gazdálkodásában. Mindemellett bodrogközi históriája arra is példaként szolgál, hogy egy tradicionális gazdasági ág új körülmények között való adaptálása mennyire lehet sikeres. Belényesy Márta vizsgálatai igazolták, hogy Magyarország területén az Árpádkorban a gyümölcsösök két nagy geográfiai térszínen fordultak elő legnagyobb gyakorisággal: részben a hegyek lábainál, a hegyvidékek elődombságain, valamint a nagyobb folyók, elsősorban a Duna, Tisza, Szamos és a Körösök, ezeken kívül a Maros és az Olt árterein, ahol a — szinte vadon termő — szilvás és körtés berkek mellett, legkorábban jelentek meg a kerített gyümölcsösök is. Ezek a termesztőközpontok lényegében a 19. századi ármentesítésekig meghatározó jelentőségűek voltak, s az ország keleti felében népünk sokáig szinte csak az árterek, vízparti szakaszok vadon növő gyümölcsfacsoportjait hasznosította.

2"

2 A 18—19. századi országleíró, gazdasági és statisztikai irodalom mindig kiemeli a Tisza-völgy gyümölcstermesztésének súlyát, amin lényegében az ártéri szintek, valamint az ártereket övező rétek és kertek gyümölcs faállományát kell értenünk. Galgócpi Károly szerint: „A Tiszahát fent Máramaroson elkezdve mindkét oldalon Beregh-Ugocsa, Ung, Zemplén, azután Szatmárban és Szabolcsban egyaránt egész gyümölcs raktárakat képez...". A nedves ártéri talajokat elsősorban szilva, alma és a körte kedvelte. A Bodrogközben — amint arról Uppai János 1667-ben megemlékezik

2"

3 — sok gyümölcs termett, ám az egyes települések gyümölcs faállományában jelentős különbségek voltak: a víz menti, folyó menti falvak bőségével szemben a víz által nem érintett települések népe legfeljebb önmaga ellátására jutott gyümölcshöz, de bizonyára behozatalra is szorult. A gyümölcsösök középkori meglétére elegendő néhány adatot említeni. Pl. (Kis)Ujlakról a Liber Redituum 1623-ban említi: „Vagyon egy szép Gyümöltsös kert a' Halastó mellett melynek szomszedgya egy felől az Úr kerte más felől patakotska."

2"

4 Az adat egyértelműen jelzi, hogy ártéri, vízjárta gyümölcsösről lehet szó. Ugvanez a forrás Radból Kortveles, Bácskából Gywmölts kőpőt helyneveket említ. Lehettek azonban gyümölcsösök már a korábbi századokban is a 2.1

2 Belényesy 1955. 25. 2.1

3 l.ippai 1667. 21)

4 I.iber Redituum Kcclesiasticorum Comitatus Zcmplcnicnsis, 122. Román János kijegyzéscit Balassa Iván bocsátotta rendelkezésemre. Mindkettőjük emlékét jó szívvel őrzöm. 79