Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
Eltérést és azonosságot kiváltó tényezők - a változás irányában és ellenében ható feltételek (Karcsa és Pácin példája)
Nem voltak lényegtelenek a versengés külsőségei sem. Mivel a vizsga programjában a három falu - egyenként általában 10 fő körüli - csapatának versengése is szerepelt, az egyes közösségek egyenruhckra. öltöztették gyerekeiket, „képviselőiket". A pácini lányok előző este akáclúggal, mosószódával hajat mostak, apró fürtökbe fonták a hajukat, hog)' az megszáradva, kibontva göndör legyen. A lányok viselete fekete lakkcipő, fehér zokni, fehér színű, selyem rakott ruha volt, az alján nemzeti színű szalaggal. A ruhának puffos ujja volt, a rövid ujj szélén széles nemzeti színű szalag. A ruhára piros, gombos mellény került, a gombok zsinórral voltak összefogva. A fiúk sötétkék rövidnadrágban, fehér ingben, fehér zokniban és fekete lakkcipőben szerepeltek. A másik két település gyermekeinek ruházata sokban hasonlított, s jellemző volt mindegyik csapatra a nemzeti színű zászlók nagy száma és szerepe, a programra pedig a helyi népdalok és nemzeti érzelmű énekek megjelenése. A tornavizsga különleges alkalom volt, ahol megjelentek a szülők, nagyszülők, de — az emlékezet szerint — soha nem konfrontálódtak egymással a közösségek. A siker fontos volt, de nem számított valódi kudarcnak a sikertelenség sem. A résztvevők belátók voltak, a gyermek volt annyira megkülönböztetett tagja a közösségnek, hogy nem ment „vérre" a küzdelem. Az 1950-es években aztán - együtt a két falu viszonyának változásával, a pedagógusok kapcsolataival, s más, külső tényezők hatásával — egyre kevésbé maradt meg a gyermek tornaversenyek nvalizáló hangulata. Sokkal erőteljesebb volt, s napjainkban is az, a futballmeccseken való rivalizálás. Ma már csak a meccseken van meg a régi ellentét, de ott sem a korábbi formában. A küzdelem végén a viszály elcsitul, s a két falu lakói akár együtt isszák meg borukat, sörüket, hogy az izgalmakat leöblítsék! A labdarúgás az 1920-as években nyert teret falvainkban. Mezőkövesdi summások terjesztették el — Nagy Gépa vélekedése szerint 33 5 — a labdarúgást Karcsán. Amíg a második világháború előtt még csak alkalmi csapatok mérkőztek, azután, különösen a területi bajnokság megszervezésével, rendszeressé váltak a megmérkőzések, s a 90 perces csaták a két település rivalizálásának igazi alkalmai lettek. Kifejeződött a meccsek során Karcsa és Pácin - változóan — eltérő gazdasági, társadalmi és kulturális kondíciója és jellege. Más volt a csapatok kialakításának háttere, lehetősége. Pácinban — a karcsaiak szerint — a határőrségből toborozták a jó futballistákat, eleve odairányítva a tehetséges fiatalokat. A karcsai csapatot — a páciniak szerint — a Dózsa Tsz patronálta, azért juthatott a megyei I. osztályba. (A karcsaiak maguk is bevallják, hogy a játékosok egy része a szövetkezetben kapott állást.) Volt, hogy a karcsaiak pataki diákokkal erősítettek. Egészében, a csapatok szervezésében szerepe volt annak az ellentmondásos gazdasági-társadalmi viszonyrendszernek, ami a magyar labdarúgást máig jellemzi. Ennek megfelelően nagyon sok előítélet és igazolhatatlan vélekedés jelenik 33 5 A jeles karcsai néprajzos pedagógus nagy segítségemre volt témám feldolgozásában; abban is, hogy a településeket |ól ismerő társadalom- és kultúrakutató is elkötelezett tagja a saját közösségének, s vélekedése egyik jellemző megnyilvánulása - helyben élő értelmiségiként - a két település viszonyának. Sajnos, itt már csak halála után, rá jó szívvel emlékezve lehetek hálás szíves segítségéért. 136
