Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)
A Bodrogköz piackörzetének alakulásához
künkön. A trianoni döntés előtt a mai Szlovákia déli sávjában élő magyarság közvetlenül kapcsolódott a Kárpát-medence gazdasági centrumához, s intakt részese volt a nyelvi kulturális folyamatoknak. (Ez alól csak egy-két kistáj volt kivétel, melyeket — Nógrád, Gömör vármegyékben — természetes akadály határolt le déli irányban.) Az első világháború után ez a sáv törvényszerűen vált egy új állam perifériájává, beleértve ebbe természetesen a kisebbségi lét nyelvi és művelődési feltételrendszerét is. A mesterségesen kettéosztott Bodrogköz esetében a Bodrog és a Tisza völgyének kelet—nyugat irányai megosztása a legalapvetőbb kapcsolatrendszertől fosztotta meg az itt élő népességet, anélkül, hogy az előállt anyaország — kisebbség reláció tényeit hangsúlyoznánk. A gazdaság, benne a javak cseréjének számtalan ténye igazolja az észak—déli irányú kapcsolatok meghatározó jelentőségét. A gazdasági kapcsolatok természetesen kialakult rendjét az államhatárok megvonásánál egyáltalán nem vették figyelembe, amint azt a piac- és vásárkörzetek fentebb bemutatott tényei igazolják. Nem elhanyagolható az a változás sem, ami a második világháborút követő új, keleti határ következtében állt elő. Amíg ugyanis Trianon után a Kárpátalja még a csehszlovák állam része maradt, a kelet-nyugat irányú forgalom lényegében megerősödött, a déli irány lezárásának következtében is. A kelet—nyugat irányú vasúti és közúti forgalom áthaladt a Bodrogközön is, s a paraszti gazdálkodás és árucsere napi gyakorlata és a munkaerő-vándorlások iránya egyértelműen igazolják ennek a kapcsolódásnak a jelentőségét. Megnyilvánul ebben a Tisza-völgy nagy hagyományú gazdasági forgalma csakúgy, mint a sík vidéki rész gazdasági irányulása a hegyvidék felé, ami erőteljesebb vonzást jelentett, mint a hasonló adottságú Abaúj, ill. Kassa. Ahogy az első világháború után Sátoraljaújhely piacának elvesztése számos települést zárt el egyetlen szóba jöhető központjától, 1945 után Ungvár, Munkács, Beregszász, Csap elvesztése lényegében lezárta a Felső-Bodrogköz gazdasági elszigetelődésének folyamatát a természetes gazdasági kapcsolataitól, piacaitól. A határ menti települések nem kis része olyan földrajzi-gazdasági „zsákba", vákuumba került, ami messzemenően kihatott a gazdasági kondíciójára, társadalmi, szociális, nem utolsósorban nyelvi-kulturális helyzetére is. A Bodrogköz gazdasági forgalma szinte egészében a táj belső piacára szorult, s ez összefüggött a 20. század egyéb változásaival is. A táj átalakításának munkálatai a Bodrogköz nagy részén az 1900-as évek legelejére befejeződtek, bár a Latorca vízrendezése az 1950-es évek végéig kitartott. A nyomasztóan rossz birtokstruktúra ellenére, a megnőtt szántóterületeken fellendült a földművelés, a még rendelkezésre álló legelők és a terjedő vetett takarmányok révén megerősödik a paraszti üzemek állattartása. A kiegyenlítő belső piacok révén a két világháború között a mezőgazdálkodás beilleszkedik egy új típusú táji munkamegosztásba, s az utódállam Csehszlovákia igényei még a szekunder termelési adottságú vidékeken is inspirálták a mezőgazdasági termelést. A nagyállattartás piaca azonban az új állam keleti részében maradt, jóllehet a nagy vágóhidak, kassai és más mészárosok egyre több jószágot vásároltak fel ezen a vidéken is. A viszonylag jó adottságú délkelet-szlovákiai mezőgazdálkodó tájak jelentősége Trianon után felértékelődött. Bár a felemásra sikerült földreform igazából nem 111
