Viga Gyula: Bodrogközi néprajzi tanulmányok (Officina Musei 19. Miskolc, 2009)

Újabb adatok és szempontok a Bodrogköz vízrendezés előtti állattartásához

időszakát. Mindez azt jelzi, hogy — változó kiterjedéssel és adottságokkal — a tájilag változó Bodrogköznek voltak olyan takarmánybázisai, amelyek a kiterjedt állattartás igényeit kiszolgálták, nehéz időkben pedig kifejezetten annak tartalékát jelentették. A vegetáció rendjének megfelelően, s az állatállomány összetételéhez igazodva, ezek használata részben a nagyállatok egész éves, majd a vízrendezés után jellemzően tavasztól őszig tartó njaraltatásá.

ban, másrészt — főleg a sertéstartásban hasznosított — őszi makkoltatáson nyilvánult meg. Magam nem tudom adatolni, de meggyőzően igazoltnak tartom a szarvasmarhák téli legeltetésének bodrogközi gyakorlatát is, amiről jobbára recens adatok szólnak.

7 A Bodrogköz legeltető állattartásának legelőbázisa kétpólusú volt: a rétek és az erdők egyaránt nagy szerepet kaptak abban. (A kettő nem vált el élesen egymástól. Például Kaponya lakosai 1772-ben azt vallották, hogy van egy 38 pozsonyi mérőre való legelő mezejük, azon kívül pedig legelőjük az erdőben, ahol — ha nagy árvíz nincs — marhájukat legeltethetik. De van még egyéb legelőjük is, így ha a víz a határjukat el nem fogja, elégséges a pascuumuk.) Az erdők fogyatkozásával a rétek és ártéri legelők szerepe vált dominánssá, amelyeknek a jelentősége megmaradt — sőt növekedett — a vízrendezés után is. (Számos adat jelzi, hogy a majorságok - erőszakos földesúri foglalások révén — kiterjedt rét- és legelőterületeket foglalnak el a jobbágyoktól,

8 de egyre szigorúbbak voltak a nagy fontosságú legelőket adó erdőterületet védő rendelkezések is. Vagyis nem csupán a nagy volumenű erdőirtások, hanem az erdővédelem is egyre összébb szorította a legeltetés lehetőségét.

9) A vízrendezés előtt — hasonlóan Észak-Magyarország más tájaihoz — az erdő jelentette az állattartás egyik meghatározó takarmánybázisát.

1" A 18—19. század fordulóján azonban már megjelenik az erdők hatósági védelme, amiben azonban olykor még felismerhető a földesurak gazdasági érdeke is. Az erdők védelmének jogi keretét adó 1807. évi 21. törvény azonban már kifejezetten nehéz helyzetbe hozta a települések egy részét — azokat is, amelyek korábban a Bodrogközben használtak erdei legelőt. Például Ujhely városa 1825-ben kérelmezte, hogy a kiterjedt térségből jószágokat fogadó longi erdő használatát a vármegye legalább részlegesen oldja fel, enyhítendő szorult gazdasági helyzetüket.

1

1 Az erdei legeltetésért a 19. század első évtizedeiben folyamatosan zajlottak perek: Kisgéresé például csak 1842-ben ért véget, amikor a Boyó és a Cser nevű erdőket a földesúrnak, a Hegy-ga^da és a Pincéé környéke erdőterületeket pedig a jobbágyközösségnek ítélték faizásra és legeltetésre.

1

2 Jóllehet a Bodrogköz területén a 13. századtól kezdve folyamatosan zajlott az erdők irtása, az Ondava, a Latorca és a Bodrog vízfolyása mentén még a 19. század első éveiben készült kéziratos térképek is kiterjedt galériaerdőket jeleznek. De megmaradtak a zárt erdők a szigethegység magaslatain is, annak ellenére, hogy maga 7 Bodó 1992. 154-158. 8 Gvimesi Sándor szerint /.cmplén vármegye településein a 18. század végére a paraszti földállomány 23-59%-át csatolták erőszakosan a majorságokhoz. Gvimesi 1970. 37. Viga 1996. 11-41. 1

0 h'risnyák 1990/a 231-232. 1

1 Viga 1996. 21-23. '2 Viga 1996. 26. 10