Patay Pál: Zempléni harangok (Officina Musei 18. Miskolc, 2009)

Történeti áttekintés

repedt, 1731-ben Budára mentek egy újért.

21

1 Nincs tudomásunk arról, hogv Tarcalon, meg Szikszón lett volna harangöntő műhely, elképzelhető tehát, hogy egy vándorló mester (mesterek) által öntöttekről van szó 21

2 (A szikszóival kapcsolatban azonban felmerülhet az is, hátha annak is a rozsnyói Nováki György volt az öntője és csak Szikszón vásárolták ezt is, esetleg éppen vásár alkalmával.) Az időközben Egerben Balthazar Reis által létesített műhelyből 1737-ben a taktaharkányiak is szereztek be egy harangot. Amíg a XVIII. század első hét évtizedéből kevés harang öntéséről van adatunk (tízévenként négyről, hétről), addig a nyolcadikból (1771—1780) sokkal többről, 16-ról. Bár így is viszonylag kevés adattal rendelkezünk, mégis az 1772. és 1779. évi katolikus Canonica Visitatiok, valamint az 1782. évi református Conscriptio alapján megállapíthatjuk, hogy ebben az időszakban az egyházak, ha lassan is, de gyarapodtak; egyre több rendelkezett már egynél is több haranggal. Sőt a hegyaljai mezővárosok katolikus templomainak tornyában már három, négy, de még öt harang is függött.

21

3 (18 toronyban összesen 43 — átlag: 2,4.) Több református egyház - habár Mária Terézia uralkodása alatt még mindig korlátozva voltak a harangok beszerzése terén —, ugyancsak növelte a harangjainak számát (57 egyháznak 73 harangja volt — átlag: 1,4). Talán nem véletlen, hogy többek között hét Hernád-Sajó menti falu közül ötben volt két harang,

21

4 valamint bizonyára az sem, hogy a szőlőtermelő mezővárosok közül is háromban.

21

5 II. József türelmi rendeletei (1781. és 1785.) lehetővé tették a protestánsok számára új templomok építését és a harangok szabad használatát. Ezzel — az adatainkból következtetve - főként az 1790-es években éltek. (Az 1791-1805 közötü évekből 27 harangjuk öntését regisztráltuk.) Úgy tűnik azonban, mintha a napóleoni háborúk idején ez az igyekezet alább hagyott volna (az 1806 és 1815 közötti évekből mindössze hatot). Ezt követően a század közepéig sem bővelkedünk harangok öntéséről szóló adatokban. Átlagosan évente egy új (rk. vagy ref.) harangról szólnak az adatforrásaink. Lehetséges, hogy a református egyházak már beszerezték a szükségesnek vélt harangokat, és inkább csak a használat következtében időközben tönkrementeket pótolták. Erről vall az is, hogy megállapítható, miszerint az ismert, ebben az időben öntött harangoknak majdnem a fele (35-ből 15) „újraöntés, átöntés" eredménye, azaz egy tönkrement pótlása. Viszont, hogy aránytalanul kevés adatunk van a katolikus templomok harangjairól, annak az is az oka, hogy ebben a viszonylatban nem rendelkezünk jelentősebb XIX. századi adatforrással, és sok, ebben az időszakban öntött harang lett az első világháborús rekvirálások áldozata. (Tudjuk, hogy az egyházak mind nagyobb és nagyobb harangokat igyekeztek beszerezni, márpedig a rekvirálások elsősorban 21

1 Budán 1731-ben két mester is dolgozott: Antoni Zcchcntcr és Joseph Steinstock. 21

2 A rettegi Lázár György 1770-ben a Szabolcs megyei Kömörőn öntött harangot. 2,

3 3 harang: Bodrogkeresztúr, Lrdőbcnye, Mád, Olaszliszka, Szerencs, Tarcal, Tolcsva. 4: Sárospatak, Tokaj. 5: Tállya. 21

4 Újcsanálos, Sajóhídvég, 1 Icrnádnémcti, Bocs, Kcsznyétcn. 2,

5 Lrdőbcnye, Mád, Tállya. 116