Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

viszonyát. Molnár András 18. század végi faluleírása külön is megemlékezik Zétény jó makktermő erdejéről.

19 A táj változása a 19. század során és a 20. század első felében elsősorban az erdőirtásokban nyilvánult meg, de foltokban még ma is fellelhetők a korábbi vízjárta részek tölgyerdői. A víz menti erdők kiirtásával a térség primer legelői szűntek meg, fokozatosan átalakítva az állattartás és az egész mezőgazdálkodás struktúráját. A 20. század derekától a kompakt ártéri növényzetet egyre inkább a zöldségtermesztő térszín váltotta fel a folyó mentén, annak mindkét partján.

2 A korábbi ökológiai arculatot ma már csak a Latorca Tájvédelmi Körzet szemlélteti.

21 A völgy változatos karaktere különböző lehetőségeket biztosít a földművelő gazdálkodás számára is, a Latorca ártéri hordalékja - ami a Laborccal való öszszefolyásnál némi barna erdőtalajjal egészül ki -, nem egyenlő feltételeket jelent az egyes kistájak, falvak népe számára. Legszembetűnőbb ez a búza egy főre jutó terméseredményeiben: az önálló paraszti gazdálkodás utolsó időszakában, az 1940-es években a Bodrog-összefolyásnál és az Ondava mente (akkor) magyar többségű falvaiban 6-15 q/fő, a folyó középső szakaszának mentén 3-6 q/fő, ugyanakkor a felső szakasz mentén csak 0-0,25 q/fő búzatermés jutott. Vagyis a Latorca mente jelentős része hiányt mutatott a búza-, hasonlóan a rozsellátásban, behozatalra szorult a kenyérgabonából. Kevés volt a kukorica is, ugyanakkor igen jelentős mennyiség, 6-15 q/fő termett burgonyából, ami a vidék fontos kiviteli cikke volt.

22 A gazdálkodás feltételei természetesen falvanként mások, a recens gyűjtések azt jelzik, hogy akár a folyó két szemben levő partján elhelyezkedő települések mezőgazdálkodásában is eltérő feltételek vannak: a vízen túl kifejezés ebben az esetben is kifejezi ezt a másságot (pl. Boly és Bés, Csicser esetében). A völgy sík vidéki szakaszán azonban általános jellemzője volt a 20. század első fele paraszti gazdálkodásának az állattartás és a földművelés - nehezen megteremthető - összhangja, amiben a legnagyobb gazdasági hasznot a tavasztól őszig legeltetett, eladásra hizlalt szarvasmarha jelentette. A magyar szürkemarha ezen a tájon az 1930-as évek végéig, több helyen szinte a közös gazdálkodás kezdetéig megőrizte dominanciáját a fogatolásban is. A fogatolt ökröket is gyakran cserélték, s a 2-3 év után leváltott jószágokat felhizlalva értékesítették. A 19. század végéig megmaradt háromnyomásos (esetenként kétnyomásos) határhasználatban a kapások fokozatosan elfoglalták az egyik forduló földet, a homokosabb hátakon azonban jellemző volt a rozs vetés és a burgonya évenkénti váltakozása. A struktúra intenzívvé tételére igen csekély lehetőség volt: korábban a dohány (pl. Zétény Domonya nevű falurészének lakosai), dinnye (homokosabb részeken), a második világháború után alkalmanként a zöldségfélék szekunder jellegű termesztése jelentett némi kitörési pontot a gazdálkodásban. Ebben a vonatkozásban a Latorca nem jelent éles haKözli. UDVARI István 1992. 82-84. EAS. 5-6. BOGOLY János 1992. 65. RÓNAI András szerk. 1945/1993. 242-274. oldalak térképlapjai.