Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

szempontjából meghatározó jelentősége volt az erdős peremterületek (fa) és a mezőgazdálkodó síkság és dombvidék (főleg bor) tájspecifikus javainak. A Latorca völgye jelentős kereskedőút, a kapcsolódó tájak forgalmában meghatározó szerepe volt a korábbi századokban. A 17-18. században a völgy a Verec kei-hágón át - Tokaj-Hegyalj a borát közvetítette Lemberg és Kijev felé.

9 A Mária Terézia-féle úrbérrendezést megelőző paraszti bevallások (investigatio) adatai (1770) ugyanakkor azt tanúsítják, hogy az északkeleti megyék nyersanyagbázisának fáját a Latorcán is szállították nyugat-délnyugat felé. Tutajok, szálak járták a folyó vizét. A másodlagos gazdasági jelentőségű faúsztatás alapját a Latorca felső és alsó szakaszát övező tájak eltérő növényföldrajzi jellege adta: a magashegyek fenyőfáját, bükkjét és tölgyét szállították a Bodrog, ill. Tokaj Tisza-torkolatának irányába.

10 Ugyanakkor a Latorca völgyében még a 20. század elején is működő faipar, számos apró fűrésztelep már a folyót kísérő ártéri erdőségek - jobbára tölgyes - faállományát is fogyasztotta, nem csupán a hegy keret szálfáit.

11 A Latorca völgyén halad a térség egyik ütőerét alkotó vasúthálózat is, ami Trianonban stratégiai szempontokra figyelő döntéssel lett a csehszlovák utódállam délkeleti határvonala.

12 1945 után Agcsernyőnél, a csehszlovák-szovjet határon nagy forgalmú átrakóhely létesült, amely a - nem európai rendszerhez igazodó - szovjet vasút teherforgalmát közvetítette Csehszlovákia és a Nyugat felé. 4. A folyóvölgy településeinek tradicionális gazdálkodása a népességnek a vízzel való ambivalens viszonyát tükrözi. A kanyargós, meanderekkel, és azok lefüződött, nem ritkán elmocsarasodott holtágaival szabdalt Latorca-völgy vízrendezésére csak igen későn, 1956-1968 között került sor,

13 így recens néprajzi vizsgálatok is igazolják ezt az árnyalt kapcsolatrendszert. Miközben az áradás rendszeresen elöntötte a a víz menti falvakat, - még a két világháború között is valóság volt, hogy például Zétény, Rad népe csónakkal ment a templomba -, veszélyeztette a határt, a 18. században már nagy számban említett zöldséges-, káposztás-, gyümölcsöskerteket, ritkábban kukoricás kerteket. Az akár két hónapig is tartó áradás tönkretehette a réteket, legelőket. Máskor viszont dúsabb fűtermést növesztett a réteken, a víz menti tölgyesek makkot adtak, a folyó és ártere hallal, csíkkal szolgált. Az 1770-es investigatio adatai tükrözik a halászó és csikasza vizek jelentőségét, s jelzik, hogy a folyó számtalan mellékvize, az árterek vízfolyása is fontos halfogási lehetőséget jelentett.

14 A rekesztő halfogás 9 FRISNYÁK Sándor 1990. 45. 10 TAKÁCS Péter - UDVARI István 1998., BODNÁR Lajos 1995. 36., RÓNAI András szerk. 1945/1993. 32. skk., EAS. 36. 11 BULLA Béla - MENDÖL Tibor 1947/1999. 270., NEUPAUER Kamill 1989. 67-68. 12 BULLA Béla - MENDÖL Tibor 1947/1999. 271., PALOTÁS Zoltán 1990. 45-48. 13 BOGOLY János 1992. 14. 14 TAKÁCS Péter - UDVARI István 1998. 110., 116.