Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Kereskedelem a faszénnel A Bükk erdőségeiben, különösen a kincstári erdőbirtokokon folytatott, nagy volumenű szénégetés elsősorban a diósgyőri vasgyár igényeit elégítette ki. De a 19. század derekán még a miskolci vásáron is árusítottak faszenet, s eladták azt a malmok, olaj ütők, kisebb üzemek, kovácsmühelyek tevékenységéhez is. A szekerekre - deszkák közé - 8-10 mázsát pakoltak, a rakományt gyékénnyel, ponyvával takarták le. Cserépfaluból még az 1930-as években is szekereztek faszenet az Alföldre, ahol főleg kovácsok vásárolták azt, de vették a háziasszonyok is a vasalókba. A mocetnak csúfolt Mályinkának - a hagyomány szerint - még a harangja is azt közölte: „Szénnel ment, szénnel ment!" Ott még az 1950-es években is égettek szenet a diósgyőri kohászat számára (LAJOS Árpád 1956; NÉMETH Marietta 1980). Az 1960-as évektől - előbb Nyugat-Európa számára, majd a hazai keresletnek is - konyhai célokra, flekkensütőkhöz, grillsütőkhöz csomagolják és árusítják a faszenet. Mindez azonban már elhanyagolható mennyiséget jelent, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az 1870-es években, negyedévente még akár 10 000 mérő faszenet igényelt a kohászat a bükki szénégetőktől (SZILAS Géza-KOLOSSVÁRY Szabolcsné 1975. 148; VIGA Gyula 1985b. 347-348). A bükki kőzetek forgalma A Bükk vidékének változatos kőanyaga fontos szerepet játszott az egymást váltó generációk életében. A 18-19. századi források nem csupán azt jelzik, hogy jószerével majd minden településen foglalkoznak kőfejtéssel, s a kőtechnikát ismerő, faragni tudó parasztemberek szerepet kaptak a városi építészet kőmunkájában is (LÉNÁRT Andor 1982-1983.), hanem azt is, hogy a kőanyag és a faragványok is útra keltek a bányahelyekről a közelebbi-távolabbi falvak felé (VIGA Gyula 1986. 54-63; VIGA Gyula 1990. 65-71). Demjén, Sirok, Egerszólát, Eger, Felsőtárkány, Szomolya, Noszvaj, Kacs, Sály, Bogács, Kisgyőr, Mályinka és Nagyvisnyó nem csupán a kőbányászás, hanem a kőfaragás regionális központjai is voltak. Elsősorban a vulkáni tufa forgalma volt jelentős, amit építkezésekhez fuvaroztak. A kevéssé megmunkált építőkő, a lábazati-, cikló- és kváderkövektöl a kővályúlág, útjelzőkig, káposztáskövekig számos készítményt állítottak elő eladásra. Az ablakkeretek, tornácoszlopok a hagyományos népi építészet átalakításában játszottak szerepet a 18. századtól (BAKÓ Ferenc 1978. 66). Az igényesebb munkát követelő sírkövek és feszületek ugyancsak széles körben terjedtek, s divatot is teremtettek az érintkező tájakon (VIGA Gyula 1985c). Jelentős forgalom zajlott Nagyvisnyó, Felsőtárkány és Kisgyőr agyagpalájával is, amivel évszázadokon át kereskedtek Pestig és Pozsonyig (CSIFFÁRY Gergely 1996. 60-63; BALASSA Iván-HÁLA József 1998). A szegényebb asszonyok a súrolószerként használt kőporral házalva jutottak szerény jövedelemhez.