Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

KIÁLLÍTÁSOK ELÉ

Tiszai Nagy Menyhért, Nagy Enzoe Zoltán és Ferenc György kiállítása elé M

egtisztelő és örömteli lehetőség számomra, hogy Kisgéres mai ünnepének részese lehetek, s három bodrogközi alkotó kiállítása előtt szólhatok. Nem csupán a megnyitók mindig örömteli és ünnepi levegője miatt mondom ezt, hanem saját kötődésem okán is, s kérem, nézzék el nekem, hogy elsősorban a helyről és a helyzetről szóljak, ne a kiállítók személyéről és művészetéről! Bő másfél évtizede jó sorsom megajándékozott egy olyan táj megismerésének lehetőségével, amihez való viszonyom a szülőfölddel meglévőre emlékeztet. Van ebben persze némi nosztalgia is: az elmúlt évek egyre inkább a múzeumügyhöz, a hivatalhoz, az íróasztalhoz kötöttek, s ha igazán derűs, békés, örömteli időszakot keresek az emlékezetemben, akkor a 90-es évek bodrogközi gyűjtőútjai jutnak eszembe. A szlovákiai Bodrogközzel mint történeti tájjal, élettérrel, annak kiélésével való ismerkedésem a falvak - a néha kiszámíthatatlan autóbuszok miatt nem ritkán gyalogos - bejárása, a megfigyelés alapozta meg, a vidék lelkének, népének megismerését azonban kiváló embereknek köszönhetem. Azokat az egyszerű parasztembereket említem első helyen, akiknek egymást váltó generációi élhetővé, lakhatóvá tették ezt a tájhazát, s akik megtartó közösségeket tudtak építeni. Akik visszavárták az Újvilágban boldogulást keresőket is, fenntartván azok hiányában is a kulturális örökséget, s az élet folytonosságát. Akiknek nehéz életük volt, mégis, hetvenes, nyolcvanas éveikben is erőt sugároztak, s jószerével soha nem panaszkodtak a beszélgetések során nehéz sorukra. Bár a tudásukat velem megosztok többsége kiköltözött már a bodrogközi homokdombok alá: úgy érzem, ma is kötelez a bizalmuk. Az itteni kötődésem erősítői voltak azok a helybeli kiváló értelmiségiek, akiket itt tartott, s legfeljebb rövid időre engedett el ez a táj. S hogy éppen e kiállításmegnyitón hozom szóba őket, annak oka nyilvánvaló: ezek közé a küldetéses emberek közé sorolom az itt ma kiállítókat is. Úgy gondolom, hogy mai, meglehetősen bonyolult világunkban rendkívüli szerepük van a közösségükben kovászként működőknek csakúgy, mint a maguk művészi elképzelését megvalósító, a helyi társadalmat, műveltséget azzal formáló alkotóknak. S úgy hiszem, elsősorban ez a kötődés, ez a szerep, ez a küldetés az, ami összetartja a mostani kiállításban együtt szereplőket, annak ellenére, hogy az életpályák, alkotói céljaik és módszereik meglehetősen különbözőek. A jelen levőknek természetesen nem kell bemutatnom őket, de talán mégis tisztem, hogy pár mondatot szóljak életükről, alkotói pályájukról! Tiszai Nagy Menyhért 1944. május 3-án született Zemplénagárdon, ötéves korában került át Szlovákiába. Polgári iskolában, majd a perbenyiki, ill. királyhelmeci gimnáziumban tanult, 1962-ben Nagykaposon érettségizett. Prágában, a Károly Egyetem Comenius Hittudományi Karán szerzett lelkészi diplomát. Pár