Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

pedig a tudomány doktora (Az eke és a szántás története Magyarországon. Budapest, 1973.) címet szerzett. A tudományos ranglétra fokait jelentő munkákon túl számos könyvet publikált, amelyek ma már a magyar néprajz alapvető művei: Magyar néprajz (Ortutay Gyulával - Budapest, 1979.), Az aratómunkások Magyarországon (Budapest, 1985.), A magyar falvak temetői (Budapest, 1989.), A határokon túli magyarok néprajza (Budapest, 1989.). Magyar és idegen nyelven megjelent tanulmányait felsorolni sem lehet ezen a helyen. (Balassa Iván tudományos tevékenységét több bibliográfia tartalmazza. 1939-1976: (Összeállította: Regdonné Bagi Mária) Ethnographia LXXXVIII. (1977) 210-223., 19771987: (Összeállította: Serfőzőné Gémes Magda). Balázs Géza-Voigt Vilmos szerk.: Arator. Dolgozatok Balassa Iván tiszteletére, 259-266. Budapest, 1987., 1987-1996: Csorna Zsigmond-Viga Gyula (szerk.): Európából Európába, 645649. Budapest-Debrecen, 1997. Kiterjedt muzeológiai munkásságából ki kell emelnünk a Mezőgazdasági Múzeum Munkaeszköz-történeti Archívumát, amely Európában is egyedülálló tudományos vállalkozás. De alapítója volt Keszthelyen a Georgikon Majormúzeumnak, Tolcsván a Borászati Múzeumnak és Szilvásváradon a Lipicai Múzeumnak is. Szakmai tevékenységében nagy teret szentelt a tudományos ismeretterjesztő tevékenységnek, segítette a népművészeti hagyományok továbbéltetését is. Nehéz lenne számba venni Balassa Iván szakmai-közéleti feladatait, megbízatásait. Ezen a helyen az Ethnographia szerkesztőjeként (1949-1956), a Magyar Néprajzi Társaság elnökeként (1982-1991), a TIT Néprajzi Választmányának alapító elnökeként (1975-), a Györffy István Néprajzi Egyesület tiszteletbeli elnökeként, és a Néprajzi Látóhatár szerkesztő bizottságának elnökeként végzett tevékenységére utalok. Sokféle elismerése, kitüntetése közül pedig csupán a svéd Gusztáv Adolf Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagságát (1983-), a Dán Királyi Akadémia tagságát, s a Herder-díjat (1980) emelem ki. (Részletes életrajzát - a születésnapi kötetek méltatásai mellett lásd: Balogh Margit szerk.: Ki kicsoda a magyar mezőgazdaságban? Szekszárd, 1997.) 2002. november l-jén hunyt el Budapesten, ahol tisztelői búcsút vettek tőle, majd a szülőfalujában, Bárándon helyezték örök nyugalomba. Patakhoz, a Hegyközhöz, Tokaj-Hegyaljához és a Bodrogközhöz való ragaszkodása Balassa Ivánt élete végéig elkísérte: Bihar és a Székelyföld mellett térségünket is fogadott szülőhazájának tartotta. Szinte hazajárt a Bodrog-parti Athén múzeumaiba, hasonlóan Patakra vagy Újhelybe Kováts Dánielhez, Karcsára Nagy Gézáékhoz, s más barátaihoz, túl azon, hogy könyvek, tanulmányok sora tanúskodik a tájainkkal való kapcsolatról (Karcsai mondák. Budapest, 1963., Földművelés a Hegyközben. Budapest, 1974. [2000-ben A Hegyköz földművelése címmel jelent meg], Lápok, falvak, emberek. Budapest, 1975., TokajHegyalja szőleje és bora. Tokaj, 1991.) Egyik létrehozója, s tiszteletbeli elnöke volt a Bodrogközi Művelődési Egyesületnek, szakmai és emberi tekintélye sokat jelentett az államhatár által megosztott történeti táj szellemi egyesítésében. 2005-ben a Balassa család és az Egyesület a jeles tudós emlékére létrehozta a