Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

Dankó Imre, a Bodrogköz és a Zempléni-hegység kutatója E

gyszerre szép, a fiatalabb pályatárs számára megtisztelő, ám nehéz feladat a néprajz, a művelődéstörténet, a múzeumügy mozgalmas és változatos életpályát befutó személyisége, térben, időben és tematikában rendkívül gazdag tevékenységet felmutató, közismert szereplője, dr. Dankó Imre nyugalmazott megyei múzeumigazgató, címzetes egyetemi tanár pályafutásának, tudományos eredményeinek összegzése, méltatása. A feladat szépségét az adja, hogy Dankó Imre hihetetlenül termékeny életpályájának bármelyik időszaka az alkotó embert dicséri, s hitelesíti a 20-21. századi értelmiségi szerepvállalását. Munkássága állandó odafigyelést, állandó készenlétet és fegyelmezettséget tükröz. A nehézséget mindenekelőtt az életmű organikusságának, a témák, a tudományos problematika - belső fejlődésű és a környezet által elvárt - egységének igazolása jelenti. Úgy vélem, ez utóbbi kulcsa Dankó személyiségében rejlik, az őt ismerőkben kétség sem merül fel az életmű egységét illetően. Magam egy körkörösen felépülő nagy háló - szerkezetében, működésében leginkább a pókhálóra emlékeztető konstrukció - működéséhez tudom hasonlítani a tudományos életművét. Az új meg új tevékenységi helyek a hosszanti fonalakat képezik, a témák pedig a háló - önmagukba visszatérő - keresztszálait alkotják. Mivel azonban a régebbi helyszínek vonzása sem szűnik meg, ugyanakkor az újabb problematikák vissza is vetülnek, a sugaras szálakat csakúgy, mint a keresztirányú „fonalakat" mindegyre újabbak erősítik. E tudományos háló messze túlnyúlik - az önmagában is tiszteletet parancsoló munkával „belakható" - Kárpát-medencén: például a Balkán, hangsúlyosan Bulgária a délkeleti ága, de Bukaresten, Brassón, aztán Pozsonyon, Brünnön át elér egészen Angliáig, Walesig. A szálakat Dankó Imre 85 esztendősen is gyarapítja, ilyen módon egyre több tudományos kérdés, probléma akad fent a hálón, amelyeket - a tér- és idő-hálón nagy sebességgel és ügyességgel közlekedve - játszi könnyedséggel kezel. Egyáltalán nem csoda tehát, ha gyakran olyan témákkal foglalkozik, ami jószerével ismeretlen, vagy olyan személyiségekre emlékezik, akiket rajta kívül - a ma élők közül bizonyosan - már senki nem ismert. Munkáiban azonban ezek az - aprónak tűnő - elemek megtalálják a helyüket a nagyobb összefüggésekben, nem ritkán távlatos művelődéstörténeti kapcsolatok kifejezőinek mutatkoznak. Ezt a virtuális hálót kiterjedt kapcsolatrendszer erősíti: egyre inkább a tanítványok szerepe dominál ebben, akik a Dankó Imre személyiségét körülvevő „történetek", részleteiben immár folklorizálódott tudománytörténet letéteményesei is. Nem véletlenszerűek persze a nyitó fonalak sem: a személyes kvalitást kiváló tanárok csiszolták, nagyszerű szakemberek - közvetlen munkatársak és távolabbi kollégák - kontrollálták és hitelesítették. Hosszú-hosszú időn át megértő társ, feleség, aztán gyerekek, unokák, utóbb dédunokák tették életszerűvé,