Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

s Ujabb adalékok a munkadarabot, Jogó" eszközökhöz A

z Ethnica egy korábbi számában közleményt publikáltam a favágók, bérfűrészelök hordozható állványáról,

1 másutt felhívtam a figyelmet azokra a tárgyakra, amelyek - egyéb kétkezi munka során - formájukban és/vagy elnevezésükben az ember segítőiként, szolgálóiként jelennek meg.

2 Önmagában is kérdéses, hogy a népnyelvben, ill. a különféle mesterségek és munkafolyamatok szókészletében felbukkanó, személynévi eredetűnek vélhető elnevezésük valóban abból ered-e, hogy a nyelvi gondolkodás mintegy megszemélyesíti az adott tevékenységben részt vevő szerszámokat. Bizonyosan nagyon régi az emberiség, ill. a kézművesség történetében az idea, hogy a különféle - elsősorban tárgyak, anyagok - tárolására, ill. tartására szolgáló eszközöket, vagy annak bizonyos részleteit ember- vagy állatalakban jelenít meg. Jószerével lehetetlen igazolni, hogy az antropomorf és a zoomorf ábrázolások közvetlenül vagy közvetve táplálkoznak-e a kultuszból, a kézművesség, ill. a művészet akkor is vissza-visszanyúlt ezekhez a formákhoz, amikor már bizonyosan szekunder jelentőségű volt a szellemi gyökerük. Az anyag, a forma, a funkció és a „jelentés" teljességgel bizonyára soha nem vált el egymástól. Bizonyosan nem véletlen az sem, hogy adott miliőben és funkcióban akár évezredeken át konzekvensen ilyen jellegű eszközök jelentek meg.

3 A magyar népnyelv éppen úgy számos eszközt, tárgyat ismer - úgy tűnik - személynévvel megjelölve, mint ahogy a régiségből állat- és ember alakú tárgyak maradtak fent a kulturális örökségben, amelyeknek viszont gyakran az eredeti elnevezését nem ismerjük. A nyelvészet az alaktanban köznevesülésmk hívja az ilyen tárgynevek kialakulását, ami azonban többféle módon létrejöhet: metaforával, metonímiával, ad hoc, vagy - hangalaki hasonlóság alapján - népetimológiával. A nyelvünkben leggyakoribb ilyen „eszköznév", a jankó - bizonyára kissé bizalmas, tréfás „tótos" hangulata miatt is - a legrégibb köznevesülésnek látszik.

4 Az Új Magyar Tájszótár egész sorát említi a jankó összetételű, különböző funkciójú tárgyaknak és eszköz-alkatrészeknek. Ezek közül legismertebb a 'faragószék, vonószék' jelentésű, ami - a néprajzi irodalommal kiegészítve 1 VIGA Gyula: Adatok a „debreceni" favágószékhez. Ethnica VIII. (2006) 1. szám 18-20. 2 VIGA Gyula: A jankófürész, a fajankó és a kétkezi munka hasonló segítői. Agria XLII. 173187. Eger, 2006. 3 Az „elemi stílusréteg", az antropomorfizálás és a forma kapcsán lásd: Verebélyi Kincső: Korok és stílusok a magyar népművészetben, 53. Budapest, 2002. Verebélyi Kincső arra is felhívta a figyelmet, hogy a kutatás a formákat és díszítményckct elsősorban jelképként értelmezi, s nem az esztétikai megformálás eljárásai felől. VEREBÉLYI i. m. 58. 26. jegyzet. 4 J. SOLTÉSZ Katalin: A tulajdonnév funkciója és jelentése. Budapest, 1979. Mizser Lajosnak köszönöm meg a nyelvészeti anyagban való tájékozódást. Vö. BENKO Loránd (főszerk.): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, II. 260. Budapest, 1970., LÖRINCZY Éva, B. (főszerk.): Új Magyar Tájszótár II. Budapest, 1988.