Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

8. kép. Emberfejes faragószék, Szerencs (Kulcsár Géza felv.) 9. kép. Stilizált emberfej faragószéken, Tiszafüred (Füvessy Anikó felv.) A magyar népnyelv éppen úgy számos eszközt, tárgyat ismer - úgy tűnik személynévvel megjelölve, mint ahogy a régiségből állat és ember alakú tárgyak maradtak fent a kulturális örökségben, amelyeknek viszont gyakran az eredeti elnevezését nem ismerjük. A nyelvészet az alaktanban közneve sülé snok hívja az ilyen tárgynevek kialakulását, ami azonban többféle módon létrejöhet: metaforával, metonimiával, ad hoc, vagy - hangalaki hasonlóság alapján - népetimológiával. A nyelvünkben leggyakoribb „eszköznév", a jankó - bizonyára kissé bizalmas, tréfás, talán „tótos" hangulata miatt is - a legrégibb köznevesülésnek látszik.

25 Mint jeleztem, nyelvünkben a jankó eszköznév a leggyakoribb, az Új Magyar Táj szótár egész sorát említi. Ezek egyike a talán legismertebb a faragószék, vonószék' jelentésű, ami - a néprajzi irodalommal kiegészítve (faragójankó, jancsi, faragójancsi néven is) - jószerével a Kárpát-medence és az érintkező európai régió minden népénél megtalálható (6. kép). A kézművesműhelyek eszközeinek elterjedésére igen sok lehetőség kínálkozott, az más kérdés, hogy a vonószék a barkácsoló parasztok eszköztárában is jelen volt.

26 Ismert a faragó szék fajankó néven is (Mezőtúr), de a Zempléni-hegység középső részén és a Duna-Tisza-közén már csak a faragószék felső részét, a megmunkálandó Egyfajta rövid kabát, dolmány jelentésben 1452-ből ismert a jankó szavunk említése. BENKŐ Loránd (főszerk.) 1970. II. 260., J. SOLTÉSZ Katalin, J. 1979. Mizser Lajosnak köszönöm meg, hogy a téma megvilágításában, a szegényes irodalom számbavételében segítségemre volt. Vö. BENKER, Gertrud 1979. 182-184.