Viga Gyula: Miscellanea museologica II. (Officina Musei 17. Miskolc, 2008)
ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK
települések kint háló hízójószágát: pl. a Zétény (Zatín) határában levő, Eszenke nevű legelőre, ahol egészen a közös gazdálkodásig jelentős legeltető állattartás zajlott. De a Latorca mente jelentős mennyiségű legelő állatot gyűjtött egybe tavasztól őszig, beleértve az igázott ökröket is, amiket legelőn tartottak, csak a nyári hordás idejére tereltek haza a falvakba. 1 Ezek a települések őrizték meg legtovább az ökör igázásának hagyományát is. Egészen a kollektivizálásig megmaradt a más határon való legeltetés gyakorlata, s a csak lassan és fokozatosan megszűnő ugar megőrzi jelentőségét az állatok legeltetésében. Hasonlóan fontos szerep jutott a szövetkezetek kialakulásáig a szabaduló rét és a tarló legeltetésének: az előbbi területén olykor összeért a szénagazdálkodás és a legeltetés gyakorlata, az utóbbi leginkább a fiatal borjúcsordák első legelőjéül szolgált. A bodrogközi falvak többségében továbbra is minden talpalatnyi területet igényelt az állatállomány tavasztól őszig való legeltetése valamint a kiteleltetése, s a téli istállózás takarmánybázisa a második világháborúig a széna maradt, amit ugyancsak a víz menti falvak népétől vettek, vagy résziben kaszáltak. 3. A fentiek együttesen a gazdálkodás strukturális változását jelzik, ami azonban annak ellenére ellentmondásos folyamat - elsősorban a helyi társadalom szerkezete, a népesedéstörténet és birtoklástörténet sajátosságai miatt -, hogy a táj átalakítás és a lassú paraszti polgárosodás közötti párhuzam a Bodrogköz műveltségének alakulásában kitapintható. 17 Az ármentesítés, a vízrendezés sok tekintetben átformálta a települések létfenntartási szisztémáját, vele együtt átalakította a korábbi település-hierarchiát is. Mindez azonban sok vonatkozásban a mezőgazdálkodás extenzív növelése volt, kevéssé hatékonyságuk növelése, nem jelentette, hogy a parasztüzemek termelési szerkezetében is lezajlott volna a változás. Továbbra is megmaradt az eladásra nevelt (hizlalt) szarvasmarha tartásának túlsúlya, valamint a gabonatermelés prioritása. Az utóbbi azonban - az ármentes térszínek és az árterek hasznosítása közötti differenciák másodlagossá válásával - a búzatermelés szerepének növekedését is jelentette a homokhátak tradicionális rozstermesztésével szemben. Az ugar fokozatos elhagyásával a kapás takarmánynövények és a vetett takarmányok is terjedtek a 19-20. század fordulójától, ezek azonban sokfelé - a kétnyomásos határhasználat keretei között a homokos fordulóföldekben, a rozzsal felváltva kaptak helyet. Egészében növekedett ugyan az istállózás jelentősége, de csak a legeltetés hiányában takarmányoztak: tavasztól a lehető legkésőbbi beszorulásig a legelőn igyekeztek tartani a növendék marhát és a jármos ökröket. Az állattartás különféle típusú parasztüzemek üzemszervezetébe illeszkedett ugyan, de egyértelműnek tűnik, hogy a nagy, jobbára víz menti legelőkkel és kiterjedt rétekkel rendelkező falvak gazdasági előnye megnőtt a szűk határú, kis legelőterületü településekkel szemben. A gazdálkodás térszíneinek és szerkezetének változásai együtt biztosították tehát 16 VIGA Gyula 1996. 56-60. 17 BALÁZS György (szerk.) 1998., FEHÉR György 2003. 91-122.
