Goda Gertrud: Varga Miklós szobrászművész (Officina Musei 15. Miskolc, 2007)

lényeg megragadásának, az érzelmek kifejeződésének nagyon magas fokára jut el, s mégiscsak vissza kell térni a népművészeti példához, a népdalok madárhasonlataihoz. Nem lehet igazán másként érzékeltetni azokat. A legkiérleltebb a szürke márványból testet öltött 1981 -es verzió. A homorú és domború - szinte mértani felszínekből körülrajzolt formán a határoló éleket a fény finom átmenete rajzolja ki. Torzóihoz hasonlóan patak görgette kavics hatását kelti, vagy modern designer konstruálta korsónak tűnik. Ezt követően szobrai a levegőben, vízben is úszni képes formát veszik fel, gondolkodóba ejtve a nézőt, meddig hal és honnantól ölt madártestet (Hal, 1979; 1981; 1982; Madár 1981). A lendületes mozgásra építette a miskolci Volán Székházban elhelyezendő nagyméretű kompozícióját is. (Lendület, 1981, vörös rézlemez-plasztika 350x500 cm.) Kétdimenziós, dombormű jellegű munkára kap felkérést, amit azonban nem a klasszikus relief technikával old meg, hanem egyenletes lemezszalagokat mozgatva érzékelteti a robogást. (Két variációban megoldott tervét 2005-ben a Herman Ottó Múzeumnak ajándékozta.) Megfelelő távlatból látva Varga Miklós munkásságát - felvetődik a kérdés - minek köszönhető, hogy évtizedeken keresztül színvonalasan tudott alkotni a szobrászat csaknem valamennyi területén? Nehéz megadni a választ. Ez lenne a tehetség, amit oly nehéz megfogalmazni? - bizonyára. Persze azzal a szakmai tisztelettel kiegészülve, ami megtanulható, s azzal a hozott képességgel, amit beleérzésnek szokás nevezni. Sikeres alkotó, mert bármilyen feladatot tűz ki a maga számára, mint például a történelmi Magyarország valamennyi várát megörökítő éremsorozat (Diósgyőri vár, Sárospataki vár, Tatai vár, ...), amihez 1972-től vissza-visszatér, mind teljesebbé téve azt, vagy a nagy képzőművész elődöket megmintázó kétoldalas érmek, bizonyságul szolgálnak arra, hogy a felszín mögött tudható lényeget tárja föl. Csontváry Kosztka Tivadar egész jelleme tükröződik, de Nagy Balogh János, Nagy István és Berény Róbert művészi karaktere is érzékletessé válik. Érdekes, a kiválasztott egyéniségek valamennyien festőgéniuszok voltak, s egyikük sem szobrász! Amikor Varga Miklós az egyetemes kultúra nagyjai közül válogatott, továbbra is a festőművészeket részesítette előnyben. A Tiziano, El