Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK ÉS CIKKEK A MUZEOLÓGIA KÖRÉBŐL

c) Ugyanakkor törekedni kell a nagy történeti és kulturális összefüggések, korszakok érzékeltetésére. Ki kell tűnnie a látványból, hogy az nem kortalan és nem időtlen: a magyarországi gazdasági és társadalmi fejlődés egy adott időszakát reprezentálja. Ki kell derülnie, hogy az egyes tárgyaknak, tárgyi együtteseknek mi a helye és szerepe a tárgyi univerzumban. Hogy helyben készültek-e vagy táji kapcsolatok reprezentánsai. d) Bár van aki idegenkedik a gondolattól, magam szerencsésnek érzem, ha ezek a kis intézmények befogadnak egy-egy olyan kis közösséget, alkotó vagy hagyományőrző csoportot, melynek tagjai egyszersmind őrzik, gondozzák is a muzeális anyagot. Lehet az tánccsoport, énekkar, alkotói közösség vagy bármi más, ami életet visz a falak közé, főleg, ha erre a célra számára külön helyiséget lehet biztosítani. Úgy vélem, hogy az ilyen kis muzeális intézmények alapításának ma igazi divatja van, bizonyos, hogy az önkormányzatok és a civil szervezetek a közeljövőben még többet hoznak majd létre belőlük. Működtetésük szakmai, financiális, idegenforgalmi, közművelődési elvárásai a következőkben kristályosodnak majd ki - együtt az egész hazai muzeális intézményhálózat átalakulásával. 3. Szólnom kell még a másik kimetszésről, a honismeret mai helyzetéről is. A mozgalomnak három évtizeden át a Hazafias Népfront adott szervezeti keretet - ezt ma többféle módon lehet értelmezni és megítélni. Én az 1970-es évek derekától voltam részese, egy évtizedig titkára a Honismereti Bizottságnak, s úgy látom, hogy eredményes és szép munkát végeztünk, s szervezettebben jelenhettünk meg az egész ügy érdekében. Ezen a területen dolgozva, csak ritkán találkoztam közvetlenül politikai befolyással. Az 1987-es sárospataki Honismereti Akadémia pedig már kifejezetten sejtette a résztvevőkkel a készülődő változásokat. Az alulról való építkezés elvileg ma jobban érvényesül, ám a finanszírozás most is jelent egyfajta függést, s működtet egyféle „kijáró" rendszert. (Ez talán óhatatlan társadalmunk jelenlegi helyzetében.) Ám az, hogy a támogatások jobbára évfordulókhoz, jeles alkalmakhoz, olykor attrakciókhoz kötődnek, a működés rendszerességét gátolja, s az eredmények megvalósulását is hektikussá teszi. (Ebben nincs különbség a múzeumokhoz viszonyítva!) A pályázatok elbírálása nem feltétlenül jelent minőségi szűrőt, bizony egyik-másik munka megvalósulása talán el is maradhatna. Ha nem veszik szerénytelenségnek, az általam 1990-ben leírt, a honismereti mozgalommal kapcsolatos elvárásokból idéznék - talán nem érdektelen megnézni, mi valósult meg mindebből. „A helyi identitás, a lokális kultúra sajátos »koaliciot« feltételez, ahol az egyes csoportok - egyesületek, felekezetek, pártok stb. - nem szétdarabolják a helyi tudatot, hanem sokszínűségükkel képviselik annak egységét. A helyi kultúra »megteremtese« tehát olyan alapelv lehet, amelyre felfüzhetők a helyi társadalom különféle rétegei, műveltségi csoportjai." Ha ironikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy túlzottan messze néztem előre, fiatalos hévvel! Vagyis mindebből sok minden nem valósult meg, de - igaz, nem megnyugtató - talán több mint a közélet más területein!