Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK ÉS CIKKEK A MUZEOLÓGIA KÖRÉBŐL

Hozzátehetjük, hogy gyakorlatilag nem folyik szisztematikus gyűjtő és feldolgozó tevékenység az Ung-vidék és a Bodrogköz tradicionális műveltségének dokumentálására. A kevés erő sokfelé forgácsolt. Szívós küzdelem zajlik Borsiban a Rákóczikastély felújításáért - megosztott erőkkel. Királyhelmecen Bogoly János nevével kapcsolódik össze a tájkutatás és a múzeum ügye. Látható, hogy a botanikában képzett, sokat vállaló, kiváló ember sem a történeti és néprajzi kutatások összefogására, sem a - névleg létező - Városi Múzeum működtetésére nem tud elegendő erőt fordítani. Nagykaposon D. Varga László nagyszerű gyűjtéseket végzett, hasonlóan eredményes volt Géczi Lajos is a folklórkutatásban, de tevékenységüknek tárgyi vetülete - tudomásom szerint - nincs. A közelmúltban elhunyt, derék Bodnár Lajos mátyóci gyűjteménye ebek harmincadjára jutott. Dicséretes törekvések vannak tájházak létrehozására - Nagytárkány, Kiskövesd, Perbenyik, s talán máshol is -, de látszik a kis kollekciókon, hogy nagyon nehéz ma már néprajzilag/orcfos és/vagy szép tárgyakat gyűjteni. (Természetesen más is egy „tájház" funkciója, mint egy múzeummal szemben támasztott követelmények.) A gyűjtés - főleg a tárgyi anyag esetében látszik ez nyomasztónak amatőr szinten is csak elvétve folyt és folyik, s jószerével nyomtalanul tűnik el hagyományőrző tájak kulturális öröksége. Önmagában nem lehet megnyugtató, hogy a sárospataki Rákóczi Múzeum néprajzi kollekciója jelentős bodrogközi anyagot őriz, mivel részleteiben egyébként is eltérő volt a történeti táj két részének kapcsolatrendszere, a lassú polgárosodás kibontakozásának időszakában pedig már két állam periférikus vidékei voltak. Hasonlóan nem oldja meg a problémát Nagymihály és Tőketerebes múzeuma. Nem véletlenül említem együtt a két tájat, a Felső-Bodrogközt és az Ungvidéket, jóllehet ismerem a Latorca két partja közötti különbözőségeket - hagyományosokat és az újabbakat egyaránt. Annak azonban kicsi az esélye - de nem is indokolt -, hogy Királyhelmecen és Nagykaposon önálló közgyűjtemények alakuljanak. Helmecen már van épülete a múzeumnak, s a város helye és helyzete ugyancsak jobb feltételt teremthet a szomszédvárnál. Egy jól működő intézmény árnyaltan tudja érzékeltetni a két, szomszédos vidék hagyományos műveltségének jellemzőit, benne az együtt élő népek - szlovákok, ruszinok, magyarok - és vallások összetett, sokszínű kulturális örökségét. Mert arról még nem esett szó, hogy a multikulturális térség etnikai és vallási arculata folyamatosan változott az elmúlt századok során, s változik ma is. Ennek számos olyan következménye volt, amit a kutatás nem hagyhat figyelmen kívül. Nem mellőzhető a térség tárgyi kapcsolatainak kutatása, sőt, ez az egyik fő szakmai kihívás egy új múzeum és leendő szakembere(i) számára. Megítélésem szerint, főleg helytörténeti és néprajzi gyűjtemények hiányoznak, az előbbit tágabban értelmezve: az egyházművészet, ill. a vallásokkal kapcsolatos iparművészet, a művelődéstörténet, irodalomtörténet, a kisrégió művészeti emlékeivel is kibővítve. Gyűjteni kellene az elmúlt két-három évtized korjelző tárgyait is, nem csupán a