Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN

történetét, képet rajzol kontinensünk, valamint az Európán kívüli népek vasművességéröl is. A működő modellek és makettek, valamint .eredeti dokumentumok segítségével végigkövetheti a látogató a vas felhasználásának több mint kétezer éves útját. A Központi Kohászati Múzeum részeként működik Újmassán a Massa Múzeum. Kiállítása bemutatja a manufakturális keretek között működő diósgyőri vaskohászat történetét a múlt század utolsó harmadáig. Mellette látható az 1810-ben épült, majd 1952-ben helyreállított kohó, mely hazánk egyetlen ilyen jellegű ipari műemléke. Ózdon, hazánk egyik legrégibb vaskohászati üzeme, az 1847-től termelő gyár mellett Kohászati Gyártörténeti Múzeumot hoztak létre. Kiállítása bemutatja az üzem 130 éves történetét, üzemegységeinek munkáját, a munkásság életmódjának változását. A múzeumhoz tartozik az 1970 óta fennálló ipari skanzen, szabadtéri múzeum is, amely az üzemben korábban használt, nagyméretű technikai berendezéseknek ad helyet. Rudabányán 1956 óta működik az országos gyűjtőkörű Érc- és Ásványbányászati Múzeum. Kiállítása az őskortól napjainkig követi végig a magyar föld területének érc- és ásványbányászatát, a bányaművelés módjait. Szabadtéri kiállításán bányagépekkel, egy erre a célra kialakított bányavágatban pedig a bányaművelés feltételeivel, biztonsági berendezéseivel, biztosítási rendszereivel ismerkedhet meg a látogató. Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum kiállítóhelyeként fogadja látogatóit Telkibánya Ipartörténeti Gyűjteménye. Hazánkban először Telkibányán bányásztak kaolint, ennek feldolgozására itt működött az első magyar porcelángyár is. Az 1825 és 1906 között dolgozó üzem történetét, s legszebb termékeit mutatja be a gyűjtemény, melynek a kőedénygyár régi épülete ad otthont. Az egykor „aranygombos Telkibánya"-ként emlegetett település a 14-15. században nemesfémbányászatunk egyik központja volt, az egykori bányaművelés vágatait ma is megtekinthetik a látogatók. A telkibányai kiállításhoz hasonlóan a kőedénygyártás történetéből ad ízelítőt a hollóházi gyár mellett a közelmúltban megnyitott kiállítás. A felsoroltakon kívül megyénkben jelenleg nincs több technikatörténeti gyűjtemény. Igaz ugyan, hogy múzeumaink általában feladatuknak tekintik a technikatörténeti anyag gyűjtését, s például a miskolci Herman Ottó Múzeum jelenlegi állandó kiállítása ,,Munka és ember" címmel ilyen témát dolgoz fel, mégis érezzük, hogy sok tennivalónk van ezen a téren. Sürgeti munkánkat az is, hogy a technikatörténeti anyag jelentős részét nem védik - a többi muzeális anyaghoz hasonló súllyal - törvényeink. Érdemes megjegyeznünk, hogy jelenleg még nincs működő technikai gyűjtemény szocialista iparvárosainkban, Kazincbarcikán, Leninvárosban. Ugyanakkor a nagy- és középüzemek anyagának gyűjtése mellett talán még kevesebb eredményt tudunk felmutatni egy-egy kisipar anyagának feltárása terén. (Kivétel talán a szendrői kékfestő-ház.) Az említett hiányosságok kijelölik további munkánk egyik legfontosabb irányát is. (Miskolc, 1977. Borsodi Rádió)