Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN
A vaj formázása és díszítése K özép-Európa más népeihez hasonlóan, a magyar parasztság a vajat elsősorban zsírozó és ízesítő anyagként használta. A friss vaj fogyasztása újabb jelenség, s még ma sem igazán jellemzője népünk táplálkozásának. A vajat nem annyira kenyérrel való fogyasztásra, mint inkább ételek ízesítésére használták fel a konyhán, s megkülönböztetett szerepet kapott a tej zsír a katolikusok böjti étkezésében is. A képlékeny, jól formázható vajtömbök díszítésének nagy hagyománya van a különböző európai népeknél. Amíg azonban a német nyelvterületen, valamint Közép- és Kelet-Európa szláv népeinél a változatos formában elkészített, díszített vaj az ünnepek, elsősorban a húsvét és a lakodalom elengedhetetlen kelléke, addig a magyarságnál az effajta vajdíszítésre, illetve a díszített vaj megkülönböztetett szerepére alig találunk adatokat. Ám a vajdarabok más-más formában jelentek meg egykor a magyar nyelvterület különböző részein, s számos emléke él azok egyszerűbb díszítésének is. Kolozsvárott például a vajat lapos lepényformában árulták a piacon, s ezért ott általában tábla vaját emlegettek. A szegedi piacon régen kanállal kimért, lúdtojás nagyságú és formájú vajdarabokat árultak, melyeket szőlőlevélre helyezve kínáltak az asszonyok. Az ország keleti felében általános szokás volt, hogy a friss vajat tojás- vagy félgömb alakúra formázták, s a vajdarabokat káposzta, torma vagy répa levelére téve vitték a piacra. A tányérra tett, otthoni fogyasztásra szolgáló vajdarabokat esetleg kanál vagy villa segítségével cifrázták, mintázták meg, különféle egyszerű virágdíszeket vagy geometrikus formákat nyomva, karcolva a képlékeny anyagba. Az 1950-es évekig a miskolci piacokon is kapható volt a díszített vaj: kanállal vagy villával cifrázták, s szőlőlevélre, kukoricacsuhéra helyezve, illetve azokba göngyölve árulták. Hasonló adatokat ismerünk a Dunántúlról is: pl. a székesfehérvári piacon a sárkeresztesi és úrhidai asszonyok kis gombócokká formált vajdarabokat árultak, melyeket tisztára mosott répalevelek közé helyeztek, hogy ne tapadjanak össze. Az említettekhez hasonlóan, főleg kanállal díszítették ÉszakkeletMagyarországon a templomba szentelni vitt vajakat is. Ezekbe alkalmanként latin vagy görög keresztformát rajzoltak. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a szentelt vajat általában nem fogyasztották el, hanem - hasonlóan a többi szentelményhez - főleg gyógyszerként használták: pl. fájós fülbe cseppentettek belőle.
