Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

KÖNYVEK, KIÁLLÍTÁSOK, RENDEZVÉNYEK ELÉ

generáló, ám mindezekben is igen sok közös vonást és tanulságot hordozó históriájának szintetizáló értelmezése. Folytathatom még az újabb problémafelvetések sorát - a jelen kötetek kapcsán is. A kultusz szöveges tartozékaiként értelmezhető hagyományban korábban jószerével ismeretlen műfajok bomlottak ki az elmúlt évtizedek kutatásai során: gondoljunk a ráolvasásokról kiadott könyvekre, vagy az archaikus imádságokra, amelyek a „felfedező" Erdélyi Zsuzsanna és kitűnő fiatal követője, tanítványa, Tánczos Vilmos révén a vallási néprajzi konferenciákon, de önálló kötetekben is megjelentek. Kiteljesedett az egyéni ájtatosság formáinak vizsgálata, az apokrif és a paraliturgikus hagyományok értelmezése. A teljes világképre, az ünnepek és a hétköznapok minden területére kibomlott tehát a vallási néprajzi kutatás érdeklődése, sőt, nagy figyelem vetült a közösségek és az egyén életének az egyházi fennhatóság alá nem eső, de a vallásossággal kapcsolatos területeire is. Fókuszba került az egyén hite, a maga személyére szabott vallásossága: az azzal kapcsolatos életérzése, etikai és morális rendezettsége, viszonya a közösséghez és annak kultúrájához, normáihoz, nem utolsósorban vallási meggyőződéséhez. S hosszan folytathatnám még, ahogyan árnyaltan gazdagítják a problematikát a jelen konferenciakötet szövegei is. Mondhatnám, hogy íme, mindez a vallási néprajz. De azt kell mondanom, hogy ennél sokkal-sokkal több: egy olyan stúdium ma már, aminek a kiteljesedése szerencsés feltöltődést jelent a társadalom és a kultúra kutatásának újabb irányaival és eredményeivel. Ahogyan eltérő a kötetben megjelent előadások témaválasztása és problémamegoldása, tagolt a problematikával foglalkozó kutatók köre is. Többeket a közös vallás, a közös lokális múlt részleteinek megismerése köt ebbe a körbe, mások a vallás, a história, az irodalom és egyéb diszciplínák elmélyült kutatása során lelnek kihüvelyezhető vallási problematikára, megint mások életük, munkásságuk jelentős részét tették a népi vallásosság tradíciójának feltárására. Természetes immár, hogy a legkülönbözőbb társadalomtudományi konferenciáinkon szerepelnek a határon túli magyar kutatók is, ebben a vonatkozásban gyakorlatilag eliminálódtak a határok. Mindezek organikusan összeférnek e kötetek lapjain, s a szerkesztők a fejezetek tagolásával szerencsésen illesztették össze a szerteágazó tematikát. Egészében a népi vallásosság kutatásának társadalmasodását tükrözik a kötetek, ami esélyt ad annak árnyalt megvilágítására, hogy hol, mikor és milyen feltételek miatt konvergál, ill. hol, mikor és milyen hatásokra különül el a vallási dogmák valamint az egyházak világától a vallásosság népi gyakorlata. Mert nem csak arról van szó, hogy a népi vallásosság számos eleme korábbi a kereszténységnél, hanem a kettő későbbi párhuzamosságáról is. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a néprajznak, antropológiának, folklorisztikának akár a tárgyak, akár a terek, akár a társadalom és szóbeli hagyománya változásának területén - a saját eszközeivel, önálló feladatköre is lehetséges. A Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5. címet viselő konferenciaanyag két vaskos kötet, közel 900 oldal terjedelemben. A szerkesztők, Lackovits