Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
KÖNYVEK, KIÁLLÍTÁSOK, RENDEZVÉNYEK ELÉ
A népi érintkezések hatása ma is napi szinten érvényesül, elsősorban a peremterületek magyarsága és a szomszédos népek vonatkozásában. Nem gondolhatjuk persze, hogy ez a hatás állandó és változatlan: ennek is megvan a maga históriája. Hogy témánk felé közelítsek: magyar és ruszin vonatkozásban az erdős Kárpátok erősebb kulturális határt jelentett, mint a magyar-ruszin vagy szlovák-ruszin nyelvhatár. Bizonyára ismerik azt a ruszin legendamesét, ami választ ad térségünk népeinek elrendeződésére. Eszerint Isten felosztani szándékozik a területet, s reggelre minden náció képviselőjét hívja az osztozkodáshoz. A ruszin elalszik, későn érkezik, akkorra már megtörtént az osztozkodás: neki csak az erdős, mostoha adottságú vidék jut, a magyar elfoglalta a búzatermő síkvidéket. Ha megfigyeljük a Kárpátok térsége, ill. a Kárpát-medence „gyűrűs" geográfiai térszerkezetét, hogy a legjobb mezőgazdasági adottságú tájak a centrális zónában vannak, a medence belsejébe futnak a folyók és - azok mentén - az országutak, s hogy a peremek eltartó képessége jellemzően gyenge a belső vidékekhez képest, akkor azt kell mondanunk, hogy az egyszerű kis ruszin legendamese „helyzetértékelése" fontos összefüggésre világít rá. (Talán nem túlzás azt állítani, hogy e peremek népeinek esélye az utódállamokban sem változott, s az egykori Magyarország északkeleti térsége ma is Európa halmozottan hátrányos helyzetű vidékei közé tartozik.) Mindezekből következően, a peremterületek munkaerő-feleslege a belső tájakra irányult (vándoraratók, szőlőmunkások stb.), akik generációkon át voltak gazdasági és kulturális kapcsolatban az itt élő magyarsággal. De a peremek gyenge megtartó ereje ad választ a spontán vagy szervezett áttelepülésekre, majd a kivándorlás - éppen a történeti Magyarország északkeleti részén kiugróan magas - számadataira is. A ruszinok esetében az áttelepülés is, a kivándorlás is, mindig szórványokba kényszeríti a kivándorlókat, ami alapvetően rányomja bélyegét a nyelvi, kulturális állapotukra. Jelen levő, tudós kollégáim komoly eredményeket értek el a ruszin-magyar nyelvi, műveltségi kapcsolatok kutatásában. Részük van abban, hogy az egész ruszin problematika idehaza újragondolásra került és felgyorsult annak vizsgálata. A néprajz ebben a vonatkozásban sokféle ténnyel rendelkezik. Hadd utaljak itt csupán - a jobbára vallási okokkal magyarázható - gens fidelissima dolgára: Rákóczi kultusza közismert a ruszinoknál, Márkus Mihály szép közlése szerint, az elzártabb falvakban még a 20. század második felében is megterítették a fejedelem helyét a karácsonyi asztalnál. Kevéssé ismert a ruszinok Kossuthkultusza, amiről Sztripszky Hiador közölt szép tanulmányt. Nehéz és összetett tudományos problematika a néphit és a népszokás egész területe: a kitűnő Róheim Géza szerint a magyar néphit szláv néphit, s ma is nehéz eldönteni, hogy az északkeleti görög katolikus falvak szokás- és hiedelemanyaga a közös vallás vagy a közös eredet következménye, maradványa. Az átadás-átvétel sok ténye ismeretlen ma még, bár szép eredmények születtek a kontaktzóna többnyelvűségéről és nyelvi folyamatairól, a térség közvetítő társadalmi rétegeinek históriájáról. Nehezíti a dolgot az is, hogy a keleti szlovák és a ruszin népnyelv, néphit,
