Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK
Szabadfalvi József emlékére F ájdalmas veszteség érte a magyar néprajztudományt, a néprajzi felsőoktatást és a múzeumügyet: életének 73. évében, 2001. március 29-én váratlanul elhunyt Szabadfalvi József nyugalmazott múzeumigazgató, egyetemi tanár, a történettudományok (néprajz) doktora. Életét, tevékenységét két város: Debrecen és Miskolc között osztotta szét - mindkét helyen eredményes volt, maradandót alkotott. Ezen a helyen - életműve bemutatása mellett - elsősorban a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság élén töltött majd két évtizedről, múzeumszervező és -irányító tevékenységéről kívánok megemlékezni. Szabadfalvi József 1928. június 21-én született Debrecenben. A MÁV Járműjavító környékének mikrovilágában töltött gyermekkor, a cívisváros, nem utolsósorban a Piarista Gimnáziumban töltött évek meghatározóak voltak egész életpályája folyamán. A Debreceni Egyetemet fizika-kémia szakosként kezdte, majd - egy évfolyam idejére - Budapestre, a József Nádor Műszaki Egyetem Közgazdasági Karára iratkozott át. 1948-ban visszatért Debrecenbe, s magyartörténelem szakos diplomát szerzett (1952). Látásmódja, szakmai életútja innen kezdve elsősorban két kiváló személyiség, Bárczi Géza és Gunda Béla vonzáskörében formálódott. Nyelvészeti és néprajzi érdeklődése kezdetben a kismesterségek, kézművesség kutatásában szervesült. (Doktori disszertációja egészében 1987-ben jelent meg önállóan nyomtatásban: Mézeskalácsosság Debrecenben. Debrecen.) E téma kapcsán kutatta a méhészeti irodalom történetét is (A magyar méhészkedés múltja. Debrecen 1992). Tanulmányozta a fazekasság, elsősorban a magyar feketekerámia történetét és kelet-európai kapcsolatait, több tanulmányt közölt magyarul és idegen nyelven a feketekerámia ornamentikájáról is (összegzőén: Fazekas István és a nádudvari fazekasság. Budapest 1982., A magyar feketekerámia. Budapest 1986). (A miskolci Herman Ottó Múzeumban 1982-ben kiállítást is rendezett a hazai múzeumok feketekerámiáiból.) Kutatásainak középpontjában az 1960-as évektől az extenzív állattartás, a pásztorkodás történetinéprajzi vizsgálata állt. A pásztorvándorlásokkal, az eltérő adottságú tájak közötti vándoroltatással számos tanulmányában foglalkozott, ebből a témakörből írott disszertációjával szerzett kandidátusi fokozatot is (nyomtatásban: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. Debrecen 1971). E nagy témakör vizsgálata élete későbbi szakaszában is elkísérte, több kötetet, egész sor tanulmányt szentelt a problematika kisebb-nagyobb kérdéskörének {Tanulmányok a magyar pásztorkodás köréből. Debrecen 1984). 1991-ben az állattartás köréből készített disszertációjával szerezte meg a történettudomány (néprajz) akadémiai doktori címét (A sertés Magyarországon. Debrecen 1991).
