Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK
25 éve halt meg Lajos Árpád J ószerével lehetetlen pontosan megfogalmazni, hogy mi tartja meg viszonylag hosszú időn át egy ember emlékét. Sok tényező - szerencsés - együttes hatása, az utódok, szellemi örökösök ez irányú tudatos szerepvállalása mellett, bizonyosan nem elég a magas szintű szakmai tevékenység és annak a környezetre való kihatása - kell hozzá egyfajta emberi habitus is. Az, hogy a 25 éve, 1976. szeptember 29-én, Miskolcon elhunyt Lajos Árpád neve máig ismert - a rá ismerősként emlékezők mellett - Borsod-Abaúj-Zemplén megye honismereti mozgalmának fiatalabb generációja számára is, ugyancsak sokféle tényező együttes eredménye. Bizonyosan szerepet játszott azonban benne Lajos Árpád közvetlen személyisége, a néprajzi kutatás és ismeretterjesztés területén vállalt odaadó tevékenysége, a fiatalokkal szembeni nyitottsága, önzetlensége és szerénysége. Volt benne valami megkapó emberi melegség, ugyanakkor szakmai alázat - magam ezt pályakezdő fiatalként érezhettem meg -, amiért az őt szeretők, különösen az ifjabbak szinte a néprajz garabonciásaként becsülték ezt az egyébként érzékeny embert. Ma már persze tudom, hogy a fiatalok, hagyományőrző csoportok, szakkörök, a TIT körüli szerepvállalása, akár több száz kilométeres kerékpáros útjai, az emberi kapcsolatokat, bizonyos esetekben a „családot" is jelentették számára, hiszen életének utolsó szakaszában egyedül élt. Abban, hogy megyénkben magas szinten működött az önkéntes néprajzi gyűjtés, hatékonyan a honismereti mozgalom, Lajos Árpádnak - hozzá hasonlóan Bodgál Ferencnek - meghatározó szerepe volt. Lajos Árpád - s talán ez is belejátszott különös megítélésébe - Párizsban született 1911. december 7-én. Miskolci szücssegéd édesapját, Lajos Tamást, aki mesterségbeli tudását gyarapította Franciaországban, az első világháború kitörésekor internálták. Édesanyja magára maradt két gyermekével, s amint tehette, hazatért. így a kisgyermek Árpád hároméves korában került Miskolcra. 1930ban itt érettségizett, majd Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet. 1935 végén rövid katonai szolgálat következett: Sopronban töltött két és fél hónapot póttartalékos újoncként. Állástalan értelmiségiként, munkát keresve, alkalmi tevékenységeket vállalva járta be Pest, Nógrád, Heves és Borsod megyék településeit, ekkor ismerte meg a palóc vidéket. Az észak-borsodi barkók között gyűjtött anyagából kerültek ki az első publikációi is (Nótás gyermekjátékok Domaházán. Ethnographia XLVIII. [1937] 266-274., A „barkó" népelnevezés magyarázatához. Ethnographia XLVIII. [1937] 422^24.).
