Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Dohányzási módok és módik A

kultúrhistória egyik legizgalmasabb kérdése, hogy a különféle műveltségi javak miért és hogyan terjednek el, s hogy a különböző innovációk miként hódítanak meg akár egy-két emberöltő alatt kontinenseket, míg másfajta tudások csak nagyon lassan vagy egyáltalán nem jutnak el az emberi közösségek egyikétől a másikáig. Bizonyos azonban, hogy a — minden civilizáció által igényelt élvezeti cikkek, izgatószerek, luxus élelmi cikkek elterjedése és kulturális adaptációja általában rendkívül gyorsan lezajlik, jóllehet sem előzményük nincs, sem nem helyettesíthetők mással. Az elterjedés folyamatában kultúrnövények, termesztési és gyártási technikák, fogyasztási eszközök és szokások, gesztusok, s még számos más műveltségi elem együttese indul útnak távolságok, népek, nyelvek, vallások akadályait leküzdve. Azok a régiók, amelyeket az új cikkek nem hódítanak meg elterjedésük első lendületével, igen gyakran akár évszázadokon át sem fogadják be azokat. Hasonló utat járnak a különböző fűszerek, a kávé, a csokoládé, a különféle alkoholok, a közelmúlt Európájában a kábítószerek és drogok, s a dohány természetesen, melynek elterjedése önmagában is jól szemlélteti az Ovilág és Amerika gazdasági-kulturális kapcsolatainak fél évezredes históriáját. A dohány élvezetének valamennyi formája - a cigaretta kivételével - már Amerikában ismert volt, az újvilági kultúrnövény európai térhódítását megelőzően. A dohányzási módok azonban eltérő tempóban hódítják meg az öreg földrészt, s a különböző társadalmi rétegek fogyasztásában eltérő módon nyernek teret. A dohány Spanyolországból és Angliából - az utóbbiba önálló úton került - egy évszázad alatt elterjed kontinensünkön. Magyarországon az 1560-as évek végéről igazolható ismerete. Jóllehet a török hódoltság balkáni területeire és magába Törökországba csak a 17. század első felében jut el, mégsem elhanyagolható a Balkán és a törökség hatása a magyarországi dohányzás kultúrájára. Amíg a 18. században már minden francia paraszt dohányzik, addig Szentpétervárott csak a jómódú polgár hódolhat az új élvezetnek. Amíg a francia nemes tubákol, a jómódú polgár inkább pipázik az 1700-as években, addig Angliában és Németországban a pipázásnak hódolnak a társadalom felső rétegei is. Hazánkban ugyancsak a pipázással terjed a dohány fogyasztása, majd a 19. századi polgárosodással a pipa a kisnemesre és a parasztra marad, mintegy a letűnt világ szimbólumaként is, a szivar és a cigaretta pedig a polgár és a mágnás kelléktárába vonul be. A 18. században még a pipa és a burnót „versenyez" egymással, s az újként megjelenő szivar diadalmenete is lezajlik, a 19. századtól pedig a cigaretta szorítja vissza a korábban elterjedt dohányzási módokat. A különböző