Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

1929. december 3-án született Diósgyőr-Vasgyárban. Akkor még így hívták Miskolcnak az O- és Újgyár közé épített lakótelepét. Ma már kicsit nosztalgiával gondolhatunk vissza arra a kolóniára, ahol a kenyérkeresők állami alkalmazottak voltak, lakás, szociális ellátás, kórház és iskola, felekezeti templomok, önképzőkörök, sportegyesületek voltak - egyszóval szervezett miliő vette körül a családokat. A GYÁR-nak a munkások életében mindenek felett álló szerepe volt. Olyan létforrást jelentett, mint amit a föld tölt be a falvak népének életében. Annak jó és rossz sorsa hatott az egész telep életére, így hát teljesen magukénak tekintették azt. Közösen oltalmazták, s ha kellett együtt szegültek vele szembe, hogy kikényszerítsék jóindulatát. Már az apró gyermekek is a műszakba járó családfők életritmusához igazodtak, étkezésben, hangoskodásban, s alig várták, hogy megkapják a férfitársadalom első jelzését, melyben közéjük tartozónak tekintik őket. A kialakult rendben mindenki tudta a helyét, s kiváltképpen a kötelességét. A kiegyezés után gyorsan felépült ipartelep egy sajátos esztétikával is rendelkezett. Nem véletlen, hogy 1900-ban a diósgyőr-vasgyári gyarmatot a Monarchia mintatelepének tekintették. A tervezőasztalon megálmodott utcák, az egységes téglaarchitektúrájú építmények még ma is őriznek valamit az egykor volt hangulatból. Akik a gyár dudaszavához igazodva kezdték életüket, az otthon biztonságát társítják e ritmikus hangismétléshez, a házak közé beáramló fanyar szaghoz, az eget is megszínesítő halnák látványához. Magyarországi viszonylatban az egymásrautaltságból adódóan egy ritka közösségi életforma alakult itt ki, ahol senki sem számított törzsökösnek, mindenkinek magának kellett a többiek megbecsülését kivívnia. E demokratikus alapállásból következik, hogy a 20. század közepén a diósgyőri munkásság az egész ország társadalmi tényezőjévé vált.