Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

Közösen (Diósgyőri Gépgyár) (1983) előtérből a kép mélysége felé ballagó emberek biztonságra vágyó fél alakjában. Az óhajtott nyugalmat keresik, a békés otthon szeretetmelegét. Ez a 20. század utolsó évtizedének hazai életérzése, kiváltképp azok között, akik egzisztenciájukat elvesztvén a túlélés stratégiáját kénytelenek választani. A régi módon a GYÁR életet adó ereje megszűnt létezni, a „gyárvédők" feladták állásaikat. Az erőtől duzzadó színességét a vörös-fekete tragikus kontrasztja váltja fel, némi kis reményt a halnák lassú felizzása mutat a képeken. A művészeti közéletben kialakult szervezeti bizonytalanság a világ dolgairól önálló véleményt formáló legjobbak visszavonulását erősíti. Ki-ki teszi, ami erejéből futja, igazi társadalmi igény a gondolatközlő, minőségi képzőművészetre nincs, s az általános értékvesztést a müveit kultúrpolitika hiánya csak fokozza. Tóth Imre továbbra is rendíthetetlenül ragaszkodik saját szigora és következetessége által felállított igényességéhez, s ahhoz a nézetéhez, hogy a művészetnek elsősorban az emberről kell szólnia, s az igazságot kell tükröznie. Munkáit nem bízza bárkire, képeit nem adja el bánni áron.