Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

egymás fölé egy jelzésszerű üzemi környezetben. E nagyméretű murális munkán látszik igazán, mennyire konstruktív alapokon nyugszik Tóth Imre munkássága. Minden mindennel egységet alkot, s egyfajta következetességgel az anatómia biztos ismeretében redukálja síkgeometrikus elemekké figuráit. Kimondottan szórakoztató látni, hogyan rakott ki egy-egy arcot, vagy egymásba kulcsolt két kezet, a különböző méretre vágott, színes mettlachiból. Az egész a meleg barnás okkerekre épül, s a hallatlan rendezettsége és átgondolt tudatossága ellenére is mindaz igaz rá, amit Tóth Imre egy helyütt így fogalmazott meg: „Én mástól is azt a képet szeretem, ami itt a szívében vagy megborzolja, vagy megsimogatja az embert". Ez a nagy képes kőfal meleget, békét és nyugalmat sugároz. Már korábban is foglalkozott murális feladatokkal, de látva ezt a megvalósult munkát csak sajnálhatjuk, hogy a legtöbb csupán terv maradt. (A pályázatok nyerteseként több esetben a kivitelezés lehetőségét nem kapta meg.) Valaha volt mesefala egy óvodában, ami egy róla szóló portréfilmben őrződött meg, s a 10-es számú iskolában egy térrács-kompozíciója. Bár a természet viszontagságainak leginkább a 22-es számú iskola homlokzatán lévő Ifjúság című sgraffítoja van kitéve, az áll ellen legjobban az időnek. Mint már többször volt róla szó a mesterség alapos ismerete számára szükséglet. Sem a színes vakolatkép elkészítéséhez, sem a mozaik kirakásához nem hívott segítséget, az első ötlettől az átadásig szinte egyedül dolgozott azokon. - Ez a dolog emberi része, de az, hogy a több tonnás légkalapács két évtizedes folyamatos rezonanciájának ellenállnak a falba illesztett kődarabkák, az már a szakma fölényes birtoklását igazolja. Az 1975-tel kezdődött művészi korszak az 1989-es Hódmezővásárhelyi, majd 1990-ben a Sárospataki Képtárban és a Miskolci Galériában látható kiállítással zárul. A retrospektív tárlatok a festői és grafikusi munkásságának legszebb darabjait sorakoztatták fel, amelyek már előzőekben szerepeltek csoportos kiállításokon, vagy valahol távol rendezett egyéni tárlatán. 1984ben és 1989-ben Vologdában (Szovjetunió) sokszorosító lapjaiból volt kiállítása, majd személyesen is elkísérte a megye művészeinek bemutató rendezvényét a távoli városba, s mint az ottani művésztelep vendége nagyobb utazásra is volt lehetősége egészen az Uraiig. Ha nem is konkrétan a látvány ihlette művészetét, az élmény időleges felüdülést hozott. De ekkorra a megfeszített