Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

„Mindig egyedül?" - kérdezte meg Benedek Miklós egy riport címeként. A másik kérdés pedig a művész témaválasztására utalt: „Mindig halottak?". A művésztől feleletet is kapunk. Az ember döntéseiben végül is mindig egyedül van, s egy élet története sem mentes a megpróbáltatásoktól. Az idő az ő művészi megsejtését igazolja, a rend csak időszakos, a diszharmónia, a káosz, a háború fenyegető réme újra és újra életre kel. A minden sallangtól mentes, tömören fogalmazott grafikai lapok bizony ma is időszerűek. Nem véletlen, hogy azok üzenetük okán 1973-tól ott vannak Majdanekben, az egykori koncentrációs tábor emlékére alapított nemzetközi gyűjteményben. Ismerve a művész társadalmi mozgásokra való érzékenységét, hasonló munkák várhatók tőle napjainkban is. Tóth Imre „... hű részben a faluvéghez, a szűk utcákhoz, a kis házak egymásba bújó, vállat egymáshoz tevő emberi közösségéhez, emberi világához, súlyos mondanivalójú, ellentmondásokkal teljes történelmi korszakához ... a grafikai lapokon a súlyos korfordulókat örökítette meg: 1919-et, vagy a terrorizmust, vagy a nagy antihumánus, sajnálatos és szégyellni való jelenségeket. Tóth Imre egész életérzéséből - melyet a müvei sugallnak - Juhász Gyula mondatai jutnak eszünkbe, hogy az élet nem tréfa és nem játék" - e szavakkal méltatta e munkákat Dömötör János. Ennek a termékeny grafikai korszaknak egy pezsgő szellemi légkör volt az egyik feltétele. Tóth Imre a fiatal Wieszt József grafikusművészben a szakmáját hasonló alázattal végző jó barátra talált, akivel kölcsönösen megerősítették egymást hitvallásukban. Még él Lenkey Zoltán is, s érdekli a kollégákat, ki milyen új gondolatot vet fel egy új kiállítás alkalmából, s az is, hogy azt hogyan oldja meg. (A Képzőművészeti Szövetség helyi szervezete az 1989-es rendszerváltásig összefogta a közösséget.) Az őselemmel dolgozó vasgyári munkások két lábbal állnak a realitás talaján. Megfeszített munkájuk nem nélkülözheti a közösség erejét és a szolidaritást. Ezt a kohéziós erőt tartja Tóth Imre a munkások legfőbb jellemzőjének, s már a pálya kezdetén készült rajzai, grafikái is erről vallottak. A tragikus témák mellett mindig vissza-visszatér e gondolatkörhöz, s 1968-ban ennek egy letisztult summázatát adja Közösen címmel (linómetszet). A három férfi kézfogása ellentáll minden szakító-próbának, összekovácsolt láncuk kikezdhetetlen. A kompozíció a témához