Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

hogy ö is e technikát tartja a képzőművészet „legdemokratikusabb" ágának, hiszen több eredeti hitelesített példány is születhet abból, s annak viszonylagos olcsósága a minőséget nem befolyásolja hátrányosan (Peremkerület, Hegyközség, Major, Acs, Anyó, Ertünk). Festőműtermének egy részében kialakítja grafikai műhelyét. Beállít egy magasnyomásra alkalmas levélprést, s a mélynyomásra való régi mángorlót, melynek fahengereivel érzékeny lenyomatokat készít. Majd ugyanezen elven működő, de már erőteljesebb présgéppel teszi később láthatóvá mindazt, amit a lemezen fordítva megrajzolt. Ertünk (1919) összefoglaló címe van annak a hat mélynyomású grafikának, amivel már 1958-tól foglalkozott, de csak 1964-re készül el. A művész szuggesztív megjelenítő erővel szól valami régi tragédiáról, melynek bánatát a túlélők sokáig hordozzák. Mintha az emberiség sorskérdése vetődne föl, s a gúzsba kötöttek tehetetlen vergődése egészen apokaliptikus hatású. A téma sokszor ismerősnek hat az4/n£ö-sorozatból. De a hangvétel ezúttal sokkal drámaibb és expresszívebb (Anya gyermekével - MNG Jelenkori Gyűjtemény Ltsz.: 91.94.). Az 1945 és 1956 után kialakult bonyolult társadalmi helyzetet követően a lapok a művész figyelmeztetései voltak. Az áldozatok árán kivívott eredmények ne vesszenek el az idő múltával. Tóth Imre, az ember, a családapa a társadalmi konvenciókhoz igazodik, nem szorul rá a különcködő attitűdre, de mint alkotóművész szabad és öntörvényű, aki mindig saját útját járja. Témaválasztásai is ezt bizonyítják, s humánus nézetei megszólaltatására mindig lehetőséget talál. Még a tájképei is hitvallások, s talán még azt is mondhatjuk, önarckép jellegűek. Őszinte kitárulkozások, s így azok mindig hasonlítanak is egymásra. Grafikus tájképei leginkább a veduták módján nyújtott téglalap alakúak, de másban nem mutatnak rokonságot a történelmi városképekkel, mert ő kimondottan a városszéleknek, a természetbe beleilleszkedő majoroknak, a gazdagon burjánzó vegetációk közül feltűnő házacskáknak ad új létezést. Részletező kedve nem Rohbock mester látvány-igazával kel versenyre, merész hasonlattal élve, inkább Henry Rousseau szemet-szívet gyönyörítő dzsungel-képeihez áll közel (Borsodi táj I-K, Borházak 1970, Komlóstető 1971, Külterület 1971, Avas alja 1974, Pincesor 1974, Part 1975, Horgásztanya 1975). A lapok lé-