Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

Táj (Horgásztanya) (1972) 1968-ban emblematikus tömörséggel fűz össze három figurát a gyárvédőkre emlékezve (Közösen). E lapjaira figyelnek fel Diósgyőrben az üzemi kiadványok szerkesztői, s közlik azokat. A művész örömmel fogadja érdeklődésüket, s ez a kapcsolat évtizedekre szóló lesz. Tulajdonképpen első önálló hazai kiállítását is itt, a Kohász Galériában rendezi (1975), amit számos üzemi, majd kollégiumi tárlat követ. A kor szokása szerint a Somogyi Szocialista Brigád tagjának választják, de a formaságokon túl Tóth Imre számára az a fontos, hogy valójában az övéivel továbbra is életközeli kapcsolatot tart, s a művészet szellemi táplálékát közvetíti számukra. (Az 1982-83-ra szóló SZOT-ösztöndíj, a Szakszervezetek Országos Tanácsának ösztöndíja, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén Megye SZOT-díj - 1987, az ekkor kezdődő közös munkát ismeri el.) A fametszet (linómetszet) előre kitervelt, pontos átírást igénylő gondolkodásmódjával időnként felhagyva egy másik sokszorosító grafikai eljárást részesít előnyben; az „egyalapos" rézkarc technikát, aminek egyik legjelesebb hazai művelője lett. A lemez viaszrétegén ejtett tűnyom-sérelmek vegyi úton alkotnak barázdát, hogy megakadhasson abban a lenyomat előállításakor a nyomdafesték. Szinte nem látszik semmi a hosszú folyamat alatt, s a nagyon átgondolt következetesség vezet csak eredményhez. A huszadik század utolsó évtizedében kevesen vállalkoznak a könnyed artisztikum csábításának hátat fordító időigényes eljárásra. E technikával alkot tájat, portréigényű fejeket és alakokat, s legfőbb művészi közlendőit is rézbe, cinkbe marja. Nem véletlen,