Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

Gyula, Vati József, Tóth Imre, mint Seres János, Kunt Ernő, mint Lukovszky László - van-e hát miskolci festészet?" Majd a továbbiakban is kérdésekkel világítja meg a helyzetet: „Kiállításuk áttekintést ad-e a korról? Képeiknek témaválasztása állásfoglalás-e? ... Munkáik kétségtelenül tartalmaznak egyfajta etikai állásfoglalást" - állapítja meg, s ezután hosszasan elemzi Feledy Gyula „Földosztás után" és Tóth Imre „Egyedül", illetve „Büntetés" című festményeit: „Jelent-e szemléleti előrelépést a felsorolt néhány alkotás? Feltétlenül - szellemi gazdagodást, életünknek többoldalú, mélyebb, átgondoltabb bemutatását. Ez utóbbi müvek jelzik leginkább a formálódást, az igényt az új világnak új módon való kifejezésére. Ha az eredmény nem is mindenben egyértelmű, ha nem is beszélhetünk még miskolci piktúráról, az sem kétséges, hogy itt már lényegesen többről van szó, mint puszta településről. Kemény munka folyik a műtermekben - s ez meg kell hozza a maga gyümölcsét." Tóth Imre 1956-1960 közötti művészeti korszakát a visszavonultság jellemzi. Tudja, hogy ki kell alakítania sajátos formanyelvét, amivel mondandóját majd később is gond nélkül megszólaltathatja, nem tetszeleghet az elismerésben, amit a kolónia népes tagjai közül ő korán megkapott (csupán Csabai Kálmán, Lukovszky László előzi meg ebben, akik 1952-ben kaptak Munkácsy-díjat.) Figyelmét nem oszthatja sokfelé, folyamatos munkára van szüksége, s az elkészült alkotások által nyert tapasztalatok segítik át azokon a nehézségeken, amin minden művésznek túl kell jutnia. Még alig érkezik meg a városba, már ott van az Öntés című sokfigurás kompozíciójával a II. Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállításon, amit akkor a múzeum patinás épületében (Papszer) rendeztek, s sok művész mint emlékezetes tárlatot idézi fel a jeles műegyüttest, s nemkülönben a helyszínt meghitt légköre okán. Tóth Imre jelen van mind a miskolci, mind a Képzőművészeti Szövetség műcsarnoki tárlatain, de mégis a magányhoz több szempont miatt ragaszkodva él és munkálkodik. Egy időben még eljárt tanítani a Vasutas Képzőművészeti Körbe (a Vasas Körnek pedig egy nyári művésztelepét vezette Girincsen), amit lelkesen végzett, de éppen azért, mert tudta, a magával szemben támasztott szigorú követelményét csak a legjobb köri tagoktól várhatja el (Ficzere László, Nagy Lajos,