Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

A nélkülözések - s nem utolsósorban a társadalmi csalódottság - megrendíti egészségét. Megnősül, és 1956 nyarán elfogadja fiatal kollegáinak, egykori főiskolás társainak meghívását a Miskolci Művésztelepre, melynek alapítása az 1919-es eseményekhez köthető, s az egykori Egri-féle Vízgyógyintézethez, a Csabai kapuba és az ahhoz kapcsolódó ligetes parkhoz. A Nagybányáról kirajzott művészek kezdeményezését később Lyka Károly és Réti István is támogatta, s - amint már volt róla szó - 1951-ig a Képzőművészeti Főiskola nyári művésztelepe működött itt. Az Avasra nyíló hegyoldalt „magyar Barbizon"nak nevezte Lyka Károly, ahol az ihlető táj mellett a város vendégszeretete is megtartó tényező volt. Minisztériumi pályázattal műteremösztöndíjak szóltak ide, s így Miskolc bekapcsolódott az ország vérkeringésébe, ami a város képzőművészeti színvonalát biztosította. 1945 után Döbröczöni Kálmán, Csabai Kálmán, Imreh Zsigmond jelenti a kontinuitást, de itt van már egy új művészgeneráció is: Bod László, Seres János, Várady Sándor személyében. Az 1945-55 közötti munkásságuk még nincs kellően feltárva, de azt tudjuk, egy évtized múltán az 1950-es évek elején végzett fiatal művészek veszik át a stafétát, jelesül Vati József, Feledy Gyula, Lukovszky László és Cs. Nagy András. E sokrétű művésztársadalomban helyet követeltek maguknak a legjobb amatőrök, élükön Ficzere Lászlóval, s a pezsgő szellemi légkörhöz kapcsolódtak a rajzot tanító és alkotóként is jeleskedő kollegák. A Képzőművészeti Szövetség - egyedülállóan az országban - sokszorosító grafikai eljárásokra alkalmas közös műhelyt rendezett be Miskolcon. Ez a lehetőség e technikát művelő hazai grafikusokat mint vendégművészeket hosszabb időre kötötte a művésztelephez, s egyúttal egy olyan mobilitást is adott, ami a művészi gondolatcsere által előremutató volt, s ez az, amitől egy művésztelep több egy egyszerű kolóniánál. Tóth Imre 1956 nyarán tulajdonképpen hazajött Miskolcra. Azóta is hűséges a városhoz, itt él és dolgozik. Erre a számára sorsdöntő lépésre így szokott visszaemlékezni: ,,Egy aktatáska ecsettel érkeztem meg Miskolcra". De ma már jól érzékelhető, sokkal többet hozott magával. Alapos, biztos felkészültséget, határozott szemléletet és egy megtántoríthatatlan művészi hivatástudatot.