Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

NÉPEK KÖZÖTTI KAPCSOLATOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Túlzottan általánosítónak érzem azt a címet, amit számomra a szeminárium szervezői megadtak, jóllehet a probléma ilyen módon is felvethető mind a kultúra, mind a társadalom kutatója által. Mivel a mostani ülésszak címe azért sugallja, hogy jobbára példák és esettanulmányok a konferencia ezen szakaszának témái, magam szűkíteném a kijelölt feladatot, s a címben jelzett népek közötti kapcsolatokat a népek közötti gazdasági kapcsolatokkal cserélném fel. Nem kívánom azonban egészében leképezni a Kárpátmedence vidékeinek és népeinek gazdasági kapcsolataiból a népi érintkezések egész problematikáját, bár azt ebben az összefüggésben meghatározónak vélem, ezért előzetesen engedjenek meg néhány észrevételt. Ha azt mondom, hogy általában is felvethető a népek közötti kapcsolatok problematikája, akkor nem elsősorban az érintkezések különböző „szintjeire", illetve azoknak a műveltség állapotára gyakorolt hatására gondolok, hanem egyszerűen arra, hogy a magyar népi műveltséget - ha egy-egy történeti metszetben egyáltalán egyértelműen körülhatárolható ebből, leszámítva a nyelvet, akár a magyar, akár a népi -, valójában a népi kapcsolatok foglalják keretbe. Azok jelölik ki a kiterjedését, akár térben, akár időben. Többek számára talán történetietlen, mégis úgy gondolom, hogy az időben is viszsza kell mennünk, s-a kontinuitás feltételezése nélkül - a térség középkor előtti állapotára is utalnunk kell. A história számos ténye igazolja, hogy a Kárpát-medencében a különféle embercsoportok kapcsolatot találtak egymással már az etnoszok kialakulása előtt is. Átadták egymásnak bizonyos javaikat: gondoljunk például az őskor kontinentális méretű obszidián-kereskedelmére, a tengeri és édesvízi kagylók sok száz kilométeres forgalmára, később a különböző fegyverek kereskedelmére. De utalhatunk a feudális korra is: a gyarmatáruk, az újvilági kultúrnövények és élvezeti cikkek gyors elterjedésére, akár a ma sokak által avíttnak tartott könyvnyomtatás kiteljesedésére. (Hogy a mai divatos javakról - a kábítószerektől a tamagocsiig - ne is beszéljek!) Ugyanakkor éppen a fenti felsorolás igazolja azt, hogy a népek közötti kapcsolat nem létezhet „általában": az mindig konkrét helyen, konkrét találkozási alkalmakkor, s konkrét tárgyi, szellemi javakban, ideológiákban valósul meg, közvetítője, létrehozója pedig ugyancsak konkrét csoport, réteg, nem ritkán személy vagy személyek, s az ő szerepük szintén nem elhanyagolható. Nem vitatható persze, hogy a kultúra vizsgálatának alapvető problémáját jelenti a műveltségi elemek elterjedése, azok átadásának-átvételének működése a különféle kulturális arculatot mutató, de mindenekelőtt más nyelvet beszélő csoportok között, mindez azonban megint azt sugallja, hogy leképezhetők ugyan az ezeket létrehozó érintkezések, kapcsolatok népek szintjére, a valóságban azonban egyes tájak, regionális csoportok vagy társadalmi rétegek kapcsolatáról van szó. Vannak persze tanult sztereotípiák, öröklött vélekedések más népekről, ezek létrejöttében és elterjedésében azonban ugyancsak kimutatható a létrehozók és elterjesztők szerepe, függetlenül attól, hogy azok vélekedése öröklött, tanult vagy empirikus benyomásokon nyugszik. Még az egymás mellett élő, akár együtt élő etnikumok érintkezései sem népek közötti kapcsolatként jelennek meg elsősorban, hanem a munka, a hit, a vallás, a nyelv hasonlóságának vagy másságának lokális megnyilatkozásaként, amelyeket főleg a polgári nemzetté válás ár1 VigaGy., 1991.